Dárdai Pál lehet Pintér Attila utódja2014-09-11 - 17:14:33
A kudarc után Csányi Sándor, a Magyar
Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke már másnap pedzegette Pintér leváltását – ő
az utánpótlás-válogatottnál dolgozó Mészöly Gézát jelölte meg lehetséges
utódként, aki viszont, inkább maradna jelenlegi pozíciójában –, szerdán pedig
Gellei Imre, az MLSZ szakmai bizottságának elnöke azt is elmondta, hogy a
szakma a kapitány azonnali leváltása mellett van.
Az
északírek ellen elveszített Európa-bajnoki selejtező után rögtön felmerült,
hogy Pintér Attila szövetségi kapitány már a románok elleni októberi meccs
előtt távozhat posztjáról. Úgy tűnik, hogy a szövetségnél a legtöbben Dárdai
Pál kinevezését támogatják – értesült a Nemzeti Sport. A kudarc után Csányi Sándor, a Magyar
Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke már másnap pedzegette Pintér leváltását – ő
az utánpótlás-válogatottnál dolgozó Mészöly Gézát jelölte meg lehetséges
utódként, aki viszont, inkább maradna jelenlegi pozíciójában –, szerdán pedig
Gellei Imre, az MLSZ szakmai bizottságának elnöke azt is elmondta, hogy a
szakma a kapitány azonnali leváltása mellett van. Információk szerint a szövetség vezetői a
Hertha utánpótlásában dolgozó, 61-szeres válogatott Dárdai Pált szeretnék
kapitánynak.
| Ronaldónak elege van a Real Madridból 2014-09-15 - 18:32:13Ronaldo maga nyilatkozta, hogy nagyon
szeretne egyszer újra a Manchester Unitedben játszani, és az aranylabdás
eligazolásáról szóló szóbeszédeket nem fogja lehűteni, hogy most már a klub
egykori elnöke szerint sem érzi jól magát Madridban.
| | Jó úton járnak a búvárok 2014-09-16 - 14:15:58Ha
így folytatja, Senánszky Petra akár három aranyéremre is esélyes lehet a
következő Világjátékokon, a nem olimpiai sportágak „olimpiáján”.
| | Viszlát Pintér? 2014-09-11 - 10:12:25Egyre
inkább úgy tűnik, hogy az MLSZ idő előtt leváltja a magyar labdarúgó-válogatott
szövetségi kapitányát
| | Hatszáz óriásplakát népszerűsíti a cselgáncsot 2014-09-09 - 17:23:28A különleges, edzői telefonszámokkal is
ellátott óriásplakátok Debrecenben is láthatók.
|
|
|