Kósa: jót fog tenni az országnak a decentralizáció2014-06-07 - 13:47:05
| Debrecen polgármestere szerint jót fog tenni az országnak a decentralizáció, amelynek részeként a tervek szerint több minisztériumot vidékre költöztetnek a következő években. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szombaton az MTI megkeresésére reagált így a kormányszóvivő pénteki bejelentésére, amely szerint a 2016-ig két minisztérium és egy államtitkárság vidékre költözhet, a földművelésügyi tárca Debrecenbe. A kormánypárti politikust nem lepte meg a bejelentés. "Az ország kilábalt abból a mély válságból, ahová 2010-re a szocialista kormányok taszították, így már meg lehet fontolni, hogy néhány főhatóság vidékre kerüljön" - mondta. Kósa Lajos ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a mostani bejelentés csak az út "legeleje". Ő viszont - mint mondta - már most kijelöl valakit a város vezetéséből, hogy működjön együtt a kormánnyal a helyszín kiválasztására, a logisztikai feladatok megoldására. Ez a decentralizáció "jót fog tenni az országnak" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy Debrecen környékén vannak az ország legjobb termőföldjei, itt az agráregyetem, vagyis "Debrecen a magyar agrárium szíve, az ország második legnagyobb városa, ahol méltó helyen lesz az agrártárca". A polgármester utalt arra is, hogy a Debrecen-Budapest távolság "táblától tábláig" közúton két óra, vonattal szintén, a 160 kilométer óránkénti sebességre képes vonatokkal pedig csak másfél óra lesz, tehát a távolság sem lehet akadály. Kósa Lajos végezetül utalt arra, hogy a Debreceni Egyetemen agrár- és vidékfejlesztési kar is működik, vagyis "ütőképes fiatalok" állnak majd az agrártárca rendelkezésére.
| Lakóháznak csapódott egy autó Püspökladányban 2014-06-07 - 15:36:38 Dobó Dénes, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője arról számolt be, hogy a közelben szolgálati feladatát ellátó járőr észlelte a balesetet és azonnal a helyszínre hajtott. A jármű közelében három fiatal sérült nőt látott, akik az autó utasai voltak. Őket a járőr elvitte a jármű közeléből, majd rögtön a házban tartózkodók segítségére sietett. Ekkorra már a lakóházban lévők is észlelték a tüzet, és sérülésmentesen elhagyták az épületet. A megsérült nőkhöz a rendőr mentőt hívott, a sérülteket kórházba vitték - ismertette a rendőrségi szóvivő. Dobó Dénes hozzátette: a BMW vezetője a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott. A rendőrség azonnal megkezdte a helyszíni szemlét, az adatgyűjtést, és mindent megtesz a férfi elfogása érdekében.
| | Gázolás miatt késnek a vonatok Püspökladány és Berettyóújfalu között 2014-06-07 - 16:40:08Elgázolt egy nőt Sáp és Báránd között egy személyvonat szombat délután, a helyszínelés ideje alatt szünetel a vonatközlekedés a Berettyóújfalu és Püspökladány közötti vonalon - jelezte a Mávinform az MTI-nek.
| | A felnőtteknek is lesz múzeumpedagógiai foglalkozás a Modemben 2014-06-06 - 16:26:02Az
első felnőtt múzeumpedagógiai foglalkozás jövő héten, június 12-én, csütörtökön
lesz 17 óra 30 perctől. Ezen az alkalmon a résztvevők egy szabadon választható
alföldi témájú vershez készíthetnek illusztrációt a legegyszerűbb sokszorosító
grafikai eljárással, a papírmetszéssel. Mindenki magával hozhatja kedvenc
versét.
| | A trilógiának együtt kell maradni Debrecenben 2014-06-06 - 07:25:19Pákh Imre, a trilógia egyik darabjának, a Golgotának a
tulajdonosa elmondta, hogy ő egy évvel ezelőtt
tárgyalt a magyar kormányzattal a Golgotáról, és abban állapodtak meg, hogy a
kormány "hajlandó a vételre", ő pedig "hajlandó eladni a képet a
magyar államnak".
|
|
|