Foglalkoztatásnak minősül a nevelőszülői viszony
2013-11-26 - 10:15:30

A törvény célja, hogy a 12 év alatti gyermekek már ne otthonban, hanem nevelőszülőknél éljenek

Foglalkoztatási jogviszonnyá válik a nevelőszülői, hivatásos nevelőszülői tevékenység, miután az Országgyűlés elfogadta a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosítását. A változtatás értelmében az a nevelőszülő, aki a sajátjaival együtt legalább négy gyermeket gondoz, csak időkorlátozással, legfeljebb heti húsz órában vállalhat egyéb állást. 2017-től már csak az előírt tanfolyam elvégzése után végezhető a nevelőszülői munka. Emellett a jogszabály egységesíti a juttatásokat is, azt a minimálbérhez köti, és a nevelt gyermekek számától, valamint speciális és különleges nevelési igényüktől is függővé teszi. Az összeg négy gyermek nevelése esetén nagyságrendileg megegyezik a minimálbérrel. Alapesetben a nevelőszülő a sajátjával együtt legfeljebb hat gyermeket gondozhat, ám ha speciális nevelési igényű is van közöttük, akkor miattuk eggyel csökkenteni kell a maximális létszámot. A törvény célja, hogy a 12 év alatti gyermekek már ne otthonban, hanem nevelőszülőknél éljenek.



További cikkek a témakörből
Továbbra is tart a lakosság a hitelek rejtett költségeitől
2013-11-26 - 10:20:39
A vizsgált népesség alig negyede bízik a bankokban
Elfogadta a parlament a jövő évi főösszegeket
2013-11-26 - 11:46:25
A büdzsé 15.983 milliárd 668,7 millió forint bevétellel és 16.968 milliárd 306,1 millió forint kiadással számol
Kiemelt ápolási díjat igényelhetnek a súlyos beteg hozzátartozójukat gondozók
2013-11-26 - 10:13:50
A képviselők bevezették a kiemelt ápolási díjat, amelyet a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozóikat ápolók igényelhetnek
Külföldieket is fogadniuk kell az éjjeli menedékhelyeknek és hajléktalanszállóknak
2013-11-26 - 10:12:22
Az előterjesztők a tél közeledtével indokolták, hogy az ország területén tartózkodó és az idegenrendészeti menekültügyi eljárást elhagyó külföldieknek ne kelljen közterületen tölteniük az éjszakát

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu