Márciustól drága holland krumplival főzhetünk2013-11-13 - 16:25:30
|
A drágaság
oka elsősorban az aszály, az eső hiánya, ami egész
Európára jellemző. Extrém időjárási körülmények jellemezték az idei évet,
nyáron csaknem három hónapig volt szárazság, ez nem kedvezett a burgonya
termésének. Ahol nem öntözték a növényt, márpedig a legtöbb helyen ez elmaradt,
ott lényegesen gyengébb a hozam a vártnál.A drága
időszak jövő februártól a hazai újburgonya megjelenéséig, májusig, júniusig
tarthat.
Februártól
nem lesz hazai burgonyánk, kizárólag importkrumpli kerül majd az asztalra. Most
nagyjából 160 forintért kapunk a boltban egy kilót, de tavasszal akár kétszáz
forintot is elkérhetnek ugyanezért. „Nem megfizethetetlen a burgonya, eddig
volt nagyon alulértékelt" – summázza a helyzetet Polgár Zsolt, a Pannon
Egyetem Burgonyakutatási Központjának vezetője.A drágaság
oka elsősorban az aszály, az eső hiánya, ami Polgár Zsolt szerint egész
Európára jellemző. Extrém időjárási körülmények jellemezték az idei évet,
nyáron csaknem három hónapig volt szárazság, ez nem kedvezett a burgonya
termésének. Ahol nem öntözték a növényt, márpedig a legtöbb helyen ez elmaradt,
ott lényegesen gyengébb a hozam a vártnál.A drága
időszak jövő februártól a hazai újburgonya megjelenéséig, májusig, júniusig
tarthat.
| Lehet, hogy több bolt nem nyit ki januárban? 2013-11-13 - 16:27:53
A jelenlegi
szabályozás szerint ugyanis december 31-ig minden érintett kereskedőnek be kell
szereznie azokat a PC alapú, online pénztárgépeket, amelyeket addigra a NAV-hoz
is bekötnek. Azokat a kereskedőket, akik nem tartják be a
határidőt, egy múlt héten benyújtott törvényjavaslat szerint akár bezárással is
büntetheti a hatóság. Az adótörvények költségvetési bizottsági
módosító indítványa értelmében ugyanis 12 napra be lehet zárni azt az
üzlethelyiséget, ahol a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos, jogszabályban
meghatározott kötelezettségeket megszegték.
| | Közben karrierépítő oldal indult a felsőoktatásban tanulóknak és friss diplomásoknak 2013-11-14 - 10:33:32
Az universide.hu
célja, hogy közelebb hozza a fiatalokat és a vállalatokat egymáshoz
| | EFOTT: harminc év után jövőre újra Miskolctapolcán 2013-11-13 - 16:21:34
Az EFOTT minden évben más helyszínre
vándorol, évről évre új területi adottságokhoz igazítva kell felépíteni a
fesztivált. Az idei helyszínről internetes szavazással döntöttek. 1984-ben már
rendeztek EFOTT-ot Miskolctapolcán.
| | Többen biciklizünk és kevesebben ingázunk munkába, mint gondolnánk 2013-11-13 - 16:15:14
A munkába járók egyharmada autóba ül reggel,
egynegyedük tömegközlekedik, de a kerékpárt is sokan választják már – derül ki
a Profession.hu kutatásából. függetlenül a
közlekedési eszköztől, a válaszadók felének kevesebb, mint fél órát vesz
igénybe a napi ingázás a munkahely és a lakása között.
|
|
|