Kínába utazik Szijjártó Péter2013-11-10 - 11:49:24
|
Háromnapos
látogatást tesz a jövő héten Kínában Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú
kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos - közölte sajtófőnöke, Varga
Éva ma az MTI-vel.
Szijjártó Péter tárgyalásait Sanghajban
kezdi, ahol megbeszélést folytat a város vezetőivel, előadást tart egy
nemzetközi befektetési konferencián, majd közös panelbeszélgetésen vesz részt
egy amerikai kormányzóhelyettessel és több nemzetközi nagyvállalat
döntéshozójával. Emellett felavatja az 1930-as évek végétől Sanghajba menekült
európai zsidókat segítő Komor Pál emléktábláját a Zsidó Menekültek Múzeumánál. Látogatása második napján a kormánybiztos
bejelenti Pekingben a magyar kereskedőház elindulását, amely a magyar kis- és
középvállalkozások Kínába irányuló áru-, szolgáltatás- és technológiaexportját
fogja segíteni. A sajtófőnök tájékoztatása szerint a
közép-európai országok közül elsőként Magyarország létesít kulturális intézetet
Kínában, amelyet szintén Szijjártó Péter nyit majd meg. A politikus csütörtökön Hongkongban
felavatja a magyar főkonzulátust, amelyet 2009-ben zártak be. Szijjártó Péter hivatalos útja során számos
együttműködési megállapodást ír alá, így többek között közös magyar-kínai
oktatási munkatervet, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) létrejövő
Regionális Konfuciusz Intézet szerződését, valamint a Kínai Állami
Minőségfelügyelet, Vizsgálati és Karantén Főhivatal alá rendelt, Budapesten
működő bevizsgáló labor létrehozásával kapcsolatos dokumentumot, ami jelentősen
hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok előmozdításához, és erősítheti Magyarország
regionális pozícióit is a térségbeli országok körében - közölte Varga Éva
|
|