Az áfacsökkentés a baromfiágazatban: létfontosságú
2013-11-04 - 17:25:32

A folyamatos leépülést jelzi, hogy tojásból az ország önellátása megszűnt, a legális hazai termékek versenyképessége pedig mélyre zuhant.

A Baromfi Termék Tanács szerint az áfacsökkentés visszaszorítaná a feketegazdaságot, csökkentené a behozatalt, és növelné a hazai termelés versenyképességét.  Mindez akkor valósulna meg, ha a kormány a mostani 27 százalékról drasztikusan, 5 százalékra mérsékelné az alapvető élelmiszernek számító baromfihús és étkezési tojás áfakulcsát.   A szakmai szervezet szerint a versenyen alapuló piaci törvényszerűségek garantáltan éreztetné hatását a fogyasztói árakban is.Mint írták, az áfa jelentős mérséklésének csak egyik indoka lehet, hogy megszűnjön az Európában kiugróan magas magyar adókulcs drágító hatása, mert legalább olyan jelentőséggel bír az a tény, hogy a feketegazdaság elburjánzásának egyik oka a 27 százalékos áfakulcs.  A 2-5 százalékos éves nyereségű élelmiszer-termelésben túlságosan vonzó lehetőség a csalásra hajlamos piaci szereplők számára, hogy ezt az adót ne fizessék meg.  A felmérések szerint a baromfiszektorban a feketegazdaság részaránya már ma is meghaladja a 30 százalékot. A kifizetődő áfacsalás az illegális importot is olyan mértékben élénkítette, hogy az már komolyan veszélyezteti a hazai baromfi- és étkezési tojástermelést. A folyamatos leépülést jelzi, hogy tojásból az ország önellátása megszűnt, a legális hazai termékek versenyképessége pedig mélyre zuhant, közölte a BTT. A BTT ezért felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy ne csak a fogyasztói árcsökkenés nagyságát mérlegeljék, hanem a feketegazdaság visszaszorítását, az import csökkentését és a hazai termelés versenyképességének javulását is tartsák szem előtt.



További cikkek a témakörből
Betiltanák a műanyagzacskókat
2013-11-04 - 17:37:14
Környezetszennyező hatásuk miatt minden eszközt bevethetővé tenne az Európai Bizottság a tagállamok számára a műanyagzacskók használatának visszaszorítása érdekében - közölte a brüsszeli testület.
Segíti a felelős állattartást egy új okostelefonos alkalmazás
2013-11-04 - 17:43:17
Az örökbefogadás menüpont a leendő gazdákat segíti: ide a rendszerhez csatlakozott állatmenhelyek tölthetik fel a gazdára váró kutyák adatait.
Újra változik a felsőoktatási törvény
2013-11-04 - 10:04:26
Középfokú nyelvvizsgához kötnék a rektori megbízást, oktatói, kutatói munkakörökben legfeljebb 70 éves korig lehetne dolgozni
Módosíthat a kaszinókoncessziók kiadásán az országgyűlés
2013-11-04 - 09:58:01
A jövőben a megbízhatónak ítélt szerencsejáték-szervezők kiemelt díj ellenében, pályáztatás nélkül is működési engedélyt kaphatnának

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu