Számos tömegrendezvényt tartanak ma a forradalom emléknapján
2013-10-23 - 09:37:36

Országszerte számos településen tartanak megemlékezéseket, több helyen tömegrendezvényekre is készülnek a forradalom emléknapján

Országszerte számos településen tartanak megemlékezéseket, több helyen tömegrendezvényekre is készülnek a forradalom emléknapján. Orbán Viktor miniszterelnök délután a Hősök terén mond ünnepi beszédet. A Civil Összefogás Fórum az idén is megrendezi a Békemenetet, továbbá több párt tart külön vagy közös megemlékezést, megmozdulást. Az Új köztemetőben, a 301-es parcellánál Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Párt elnöke a szervezet képviselőivel néma főhajtással emlékezik a forradalmárokra. A Magyar Liberális Párt ünnepi megemlékezésén Mécs Imre, 1956-os halálraítélt, volt országgyűlési képviselő mond beszédet. Az LMP is itt tartja ünnepi megemlékezését, ünnepi beszédet tart Schiffer András, a párt társelnöke. A Szolidaritás Mozgalom délben várja szimpatizánsait a Széchenyi István térre, onnan indulnak a Műegyetem elé, ahol több párt és szervezet közös ellenzéki demonstrációja lesz. Beszédet mond mások mellett Mesterházy Attila, az MSZP, Bajnai Gordon, az Együtt-PM és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője. A Jobbik a Vidékfejlesztési Minisztérium elé hirdetett találkozót, s innen vonulnak majd át a Deák térre, felszólal többek között Vona Gábor, a párt elnöke.



További cikkek a témakörből
Megemlékezések a határon túl
2013-10-23 - 09:39:02
Torontóban, Kolozsváron, Beregszászban, Szabadkán
Ma kezdődik a költségvetési vita
2013-10-24 - 09:20:49
A költségvetés általános vitájának időkerete 30 óra, ennek felét a kormányoldal, felét az ellenzék felszólalásai tölthetik ki
Decemberben jöhet az új babakötvény a kincstárnál
2013-10-22 - 17:30:53
Az új állampapír 1 forintos névértékű lesz, a kamatozása pedig az inflációt követi majd, minden évben 3 százalékponttal haladva meg a pénzromlás átlagos ütemét.Az első sorozatból, azoknak a gyerekeknek a hozzátartozói jegyezhetnek, akik 2014. január 31- e előtt születtek.
Többen házasodnak, de kevesebb gyerek születik
2013-10-22 - 17:26:41
Az eddigi adatok szerint legerőteljesebben éppen a házastársaknál esik vissza a születések száma, míg a tavalyi javulás nagyrészt az élettársi kapcsolatokban élőkhöz köthető.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu