A rezsicsökkentés folytatásáról dönt az Országgyűlés
2013-10-14 - 11:06:13

Háromnapos ülést tart a héten az Országgyűlés

Háromnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, a képviselők ma törvénymódosításokat fogadhatnak el a rezsicsökkentés folytatása érdekében. A Ház ma dönthet Németh Szilárd azon törvénymódosító javaslatáról, amely a kormány újabb rezsicsökkentését támogatja. A kormánypárti politikus indítványában emlékeztet arra, hogy a január 1-jével megvalósított 10 százalékos rezsicsökkentésen túl további 11 százalékkal mérséklődhet a lakossági villamos energia, a földgáz és a távhő hatósági ára. Ma módosíthatják a termőföld védelméről szóló törvényt, továbbá elfogadhatják a Bethlen Gábor Alap tavalyi működéséről szóló jelentést is. Holnap kezdhetik tárgyalni a kormány azon javaslatát, amely Magyarországon is kiépítene egy úgynevezett utasadat-információs rendszert, amelynek révén kiszűrhetőek lehetnek a bűncselekménnyel gyanúsított utazók. Szintén a második ülésnapon kerül napirendre a katasztrófavédelmi törvény módosítása, amelyben a kabinet a márciusi hóvihar és a nyári dunai árvíz tapasztalatai alapján javasol változtatásokat. Ezek közé tartozik például, hogy a jövőben a közmunkások is bevethetővé válnának a katasztrófahelyzetekben.



További cikkek a témakörből
A Jobbik szerint csak kampányfogás
2013-10-14 - 11:08:14
A Jobbik szerint pusztán kampányfogás a választások előtt fél évvel elkezdett rezsicsökkentés
Egyre többen gondolják úgy, hogy inkább készpénzben szeretnék megkapni a havi bérüket
2013-10-14 - 11:11:42
Eddig a dolgozók 1-2%-a jelezte munkáltatójának, hogy túl soknak tartja a fizetés felvételéért levont összeget
Koreai-magyar üzleti kapcsolatokról tárgyalt Szöulban Szijjártó Péter
2013-10-11 - 14:05:30
Negyven jelentős koreai vállalat működik Magyarországon, összesen 22 ezer embert foglalkoztatnak
Idén egy, jövőre 2% körüli gazdasági növekedéssel számol Orbán Viktor
2013-10-11 - 14:04:51
Ha Magyarország a "rejtett tartalékokat" jól használja ki, egy forráshiányos költségvetés mellett is képes lehet gazdasági növekedés elérésére

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu