Idén több kukoricát takaríthatnak be: olcsóbb lehet a baromfihús
2013-10-10 - 10:10:30

A Tiszántúlon a tavalyinál sokkal jobb termés várható

Több megyében is megkezdték a kukorica betakarítását. A gazdák helyzetét nehezíti, hogy nagyon alacsonyak az átvételi árak, most például 40 ezer forintot adnak a kereskedők 1 tonna kukoricáért, ami nem fedezi a termesztés költségeit. A tavalyinál 40%-kal több kukoricát takaríthatnak be a gazdák. Szakértők szerint ez lenyomja a felvásárlási árakat, ami ugyan a termelőknek rossz, de jó az állattartóknak, és így a hústermékek fogyasztóinak. Azt mondják: megállhat például a húsárak emelkedése, sőt a baromfi hús még olcsóbb is lehet. Az ország középső részén a száraz és meleg időjárás miatt számos helyen kipusztult a kukorica. A Tiszántúlon ugyanakkor a tavalyinál sokkal jobb termés várható. Ennek köszönhetően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal becslése szerint a tavalyi 4 millió 74 ezer tonna után idén 6 millió 72 ezer tonna kukoricát takaríthatnak be a gazdálkodók.



További cikkek a témakörből
Ha elfogy a magyar burgonya, tavasszal jön az import, és további drágulás várható
2013-10-10 - 10:12:29
Nem tart ki a hazai burgonyatermés február után, és addig is tartósan magas árakra kell számítani
Szeretjük a főnökünket, de a munkákat nem nagyon
2013-10-10 - 11:23:12
Szeretjük a főnökünket és jól érezzük magunkat a munkahelyünkön. Ám a munkájukkal kevésbé elégedettek a magyar dolgozók.
Orbán Viktor nem tartja meglepőnek, hogy Brüsszelből támadás éri a rezsicsökkentést
2013-10-10 - 10:09:24
Mindig tudtuk, hogy a rezsicsökkentés harcos téma lesz...
Foglalkoztatási program indul az 55 év feletti nőknek
2013-10-09 - 18:12:41
Novembertől a programban a támogatás maximum 12 hónapra szól, ez idő alatt 10 hónapig a bruttó bér és járulékok 100 százalékával támogatják a munkaadókat a célcsoport foglalkoztatásához, ezért további 2 hónap támogatás nélküli foglalkoztatást kell vállalnia a munkaadónak.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu