Gyermekkönyveket vontak ki a forgalomból
2013-09-04 - 15:30:36

A Mechanikai és Villamos Laboratórium a túl hangos hangkeltő részeket, a veszélyes térerősségű mágneseket illetve a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelentő kis részeket tartalmazó gyermekkönyveket vizsgálta.   A témavizsgálat során a vizsgált gyermekkönyvek 25 százaléka nem elégítette ki a biztonsági követelményeket. 

Gyermekkönyveket von ki a forgalomból a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, mert nem felelnek meg a biztonsági körülményeknek.  Mint köztudott a babák fejlődésének korai szakaszában a könyvek fontos szerepet játszanak a nyelvi hallásuk differenciálódásában és szókészletüknek bővítésében, a színek, formák felismerésében, illetve a finom motorikus készségek fejlődésében - írta közleményében az NFH.  A Hatóság mindezek alapján vizsgálat alá vonta a gyerekkönyveket. A Mechanikai és Villamos Laboratórium a túl hangos hangkeltő részeket, a veszélyes térerősségű mágneseket illetve a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelentő kis részeket tartalmazó gyermekkönyveket vizsgálta.   A témavizsgálat során a vizsgált gyermekkönyvek 25 százaléka nem elégítette ki a biztonsági követelményeket.  A megfelelőségi jelölés feltüntetését megalapozó dokumentációk egyike sem felelt meg a formai, illetve tartalmi követelményeknek, vagy egyáltalán nem mutatták be őket. A nem biztonságos gyermekkönyv esetében a hatóság elrendelte annak forgalomból történő kivonását és visszahívását.   A gyermekkönyvek jövőbeni ismételt vizsgálata is indokolt, mivel e termékkörben a legtöbb gazdasági szereplő nincsen tisztában a termék besorolásával, és ebből adódóan a jogszabályokban előírt követelményekkel, azonban az NFH a jövőben is segítséget nyújt a forgalmazók és a gazdasági szereplők számára a folyamatos tájékoztatás és a honlapon megtalálható információk által - tették hozzá.



További cikkek a témakörből
Várakozás előzi meg Orbán Viktor helyzetértékelését
2013-09-04 - 17:43:42
Szintén nagy reményeket fűznek Varga Mihály jövő évi költségvetésre vonatkozó bejelentéséhez is, mert ez alapján lehet majd kiszámolni, milyen intézkedésekre lesz pénz a választások előtt.
A Minisztérium szerint a bankszövetségi javaslat egy része elfogadhatatlan
2013-09-05 - 10:56:34
A devizahiteles mentőcsomagról azonban még sem a kormány, sem a minisztérium nem hozott döntést
Ha nincs a gyerek délután az iskolában, akár a családi pótlék is ugorhat
2013-09-04 - 10:21:02
Szeptembertől minden általános iskolában négy óráig tartanak foglalkozásokat
Három helyet rontottunk...
2013-09-04 - 10:20:31
Magyarország a 63. helyet foglalja el a Világgazdasági Fórum évente közzétett globális versenyképességi rangsorában, ami 3 hellyel rosszabb mint az ország elmúlt évi helyezése 

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu