Szeptemberben megkezdődik a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út építése
2013-08-30 - 15:04:39

A nyugati elkerülő út első szakaszát 2014 végére tervezik befejezni

Szeptemberben megkezdődnek a Nyíregyházát nyugatról elkerülő útszakasz első ütemének kivitelezési munkálatai - jelentették be ma sajtótájékoztatón. A 2,2 kilométer hosszú, kétszer egysávos útszakasz az M3-as autópályát köti majd össze a kálmánházi úttal - mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője. Ez több mint 3,4 milliárd forintból valósul meg. Óriási jelentőségű az elkerülő a város szempontjából, hiszen az útszakasz által érintett területen egy komoly gazdasági-ipari övezet található. A nyugati elkerülő út első szakaszát 2014 végére tervezik befejezni.



További cikkek a témakörből
Módosul a gázkazánok biztonsági felülvizsgálatának periódusa
2013-08-30 - 17:13:36
A nemzetgazdasági miniszter rendeletét módosító tervezet ma jelent meg a kormány honlapján
Fekete háromszög kerül az új gyógyszerekre
2013-08-31 - 13:50:54
Szeptember 1-jétől, egy új uniós szabály hatálybalépését követően a csúcsára állított fekete, egyenlő oldalú háromszög jelöli majd azokat az új gyógyszereket, amelyek esetleges mellékhatásairól az engedélyeztetés után is további adatgyűjtés szükséges - közölte pénteken az Európai Bizottság.
Fontos szerepük van a munkaerő-kölcsönző cégeknek a foglalkoztatás területén
2013-08-30 - 14:52:14
Az államtitkár közlése szerint a legfrissebb statisztikai adatokból azt látni, hogy Magyarországon tízéves csúcson van a foglalkoztatás
Folyamatos a fogyasztóvédelmi kontroll
2013-08-30 - 08:54:27
A közszolgáltatóknak havonta kell igazolniuk, hogy jogszerűen tájékoztatták a fogyasztókat a rezsicsökkentés miatti megtakarításról

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu