Tranzakciós illeték: már 300 milliót fizettek vissza a bankok2013-08-29 - 13:12:16
|
A Pénzügyi Szervezetek Állami
Felügyelete további
40 esetben is vizsgálódik
A tranzakciós illeték
jogtalan áthárítása miatt augusztus végéig több banknak összesen 300 millió
forintot kellett visszafizetni az ügyfeleknek a Pénzügyi Szervezetek Állami
Felügyeletének ellenőrzései nyomán - mondta Binder István. A felügyelet további
40 esetben is vizsgálódik. Nem feltétlenül nagy szabálytalanságokról van szó,
de várhatóan az ősszel a vizsgálatoknak lesznek eredményei, hogy a bankok
többsége szabályszerűen járt el. Az eddigi szankciókat nagyobb
részt azért hozta meg a felügyelet, mert a bankok új díj bevezetésével
próbálták meg áthárítani a költségeket az ügyfelekre - mondta a szóvivő. Hangsúlyozta, hogy a törvényi keretek között
a költség áthárítása jogszerű. Kiemelte, hogy a szabályok szerint a bankok a
tranzakciós illeték emelése miatt nem vezethetnek be új díjat, nem
változtathatnak a díjszámítás módján, és be kell tartaniuk a tájékoztatási
szabályokat, legalább 60 nappal korábban tájékoztatniuk kell az ügyfeleket az
emelésről, és legalább 15 nappal annak mértékét is közölniük kell. Napokon belül pedig tömegesen
drágulnak a banki szolgáltatások, a már augusztus elejétől megemelt tranzakciós
illetéket ugyanis a hónap végétől több bank is érvényesíti a kondícióiban,
néhány helyen viszont csak októberben kezdődik a nagyobb mértékű drágítás. A
bankráció.hu szerint többek között az MKB, a Budapest Bank, az Erste, a
Volksbank, az OTP, az FHB, a CIB, és az UniCredit is emeli a tarifáit számos
számlacsomagjában. A nem százalékosan meghatározott, hanem az összegszerű
tételek is emelkednek több hitelintézetnél. Több banknál nő a számlacsomagok
alapdíja, emelkedett a bankkártyák éves díja, a tranzakciókhoz kapcsolódó fix
díjak mértéke, és néhány egyéb tétel, például a kártyaletiltás vagy a PIN-kód
cseréje is többe kerül az ősztől.
|
|