Hamarosan indul a tanítás
2013-08-28 - 10:15:51

Átlagosan gyermekenként átlagosan 22 ezer forintot költenek az alapvető iskolaszerekre

Hamarosan indul a tanítás, sok családnak azonban ez igen megterhelő anyagilag. Átlagosan ugyanis gyermekenként átlagosan 22 ezer forintot költenek az alapvető iskolaszerekre. Ehhez jönnek még az olyan kiegészítő felszerelések, mint az iskolatáska, a tolltartó vagy éppen a tornafelszerelés és a tankönyvek; utóbbiak önmagukban is 10-15 ezer forinttal emelik meg a költségeket. Az iskolatáskára átlagosan körülbelül 10 ezer forintot szánnak a családok. A füzetek esetében sem mindenki az olcsó kategóriát keresi: az augusztusban eladott füzeteknek mindössze egyharmada volt 60 forint alatti, a többi vásárló drágább, jellemzően mesefigurás terméket választott. A szülők jellemzően először az iskolatáskát választják ki, majd ehhez illő tolltartót, tornazsákot vagy éppen ceruzákat vásárolnak. Az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket a vásárlók jellemzően egy helyről szerzik be, és a többség előrelátó, sokan már júniusban elkezdték a készülődést, bár akad, aki csak szeptember első hetében kap észbe.



További cikkek a témakörből
Már százezer forintért is van pénztárgép a piacon
2013-08-28 - 10:20:45
A koreai gyártmányt forgalmazó Alt Cash Kft. tulajdonosai vállalták, hogy a cég november 30-ig tízezer darab pénztárgépet értékesít
Varga Mihály szerint tárgyalási alap lehet a bankszövetség javaslata
2013-08-28 - 10:23:12
A miniszter szerint bármilyen megoldást is találnak, az csak olyan lehet, ahol közösen, "nagyjából arányosan" vesznek részt a felek a terhek csökkentésében
Délután 4 óráig az iskolában...
2013-08-28 - 10:14:47
Az általános iskolában 16 óráig foglalkozásokat, 17 óráig pedig felügyeletet kell majd biztosítani
Életbe lép a köznevelési törvény számos változása
2013-08-28 - 10:12:54
Elindul a pedagógus-életpálya új rendszere, bevezetik felmenő rendszerben az erkölcstan, illetve a hittan oktatását 

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu