Kötelező lehet a forintra történő átváltás
2013-08-22 - 10:12:42

A magyar kormány segítséget nyújthat a kereskedelmi bankoknak a devizahitelesekkel kapcsolatos újabb mentőcsomag kapcsán

A magyar kormány segítséget nyújthat a kereskedelmi bankoknak a devizahitelesekkel kapcsolatos újabb mentőcsomag kapcsán – nyilatkozta Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár. Az interjút a Reuters ismertette. Szerinte a kormánynak van költségvetési mozgástere, részben azért, mivel a devizahitelek forintra váltásával a jegybank saját műveleteinek költségét lehet csökkenteni. A jelenlegi helyzet szerint a zömében külföldiek által tulajdonolt hazai bankrendszer tagjai aggódnak amiatt, hogy a program a korábbi csomagokhoz hasonló veszteségeket okozhat számukra. A bankok és a kormány közötti tárgyalások a héten folytatódnak majd a devizehitelesekkel kapcsolatban. Az államtitkár az interjúban elmondta, szerinte a kormánynak van költségvetési mozgástere, részben azért, mivel a devizahitelek forintra váltásával a jegybank saját műveleteinek költségét lehet csökkenteni. Hozzátette, hogy nem biztos benne, hogy az átváltás rögzített árfolyamon történik majd. A Reuters ismerteti, hogy 2011-ben egy hasonló megoldás komoly veszteségeket okozott a bankoknak. Orbán Gábor kiemelte, hogy olyan szcenáriók is az asztalon vannak, mely szerint a jegybank is szerepet vállalna a programban. Az államtitkár szerint a jegybank részvétele ismét igazolt lehet, tekintve, hogy a devizahitelezés visszavágása csökkentheti a jegybank igényét a devizatartalékokra is. Orbán Gábor kiemelte, hogy a programot idén indíthatják, kötelező érvénnyel, ugyanakkor egy olyan opcióval, mely lehetővé teszi a kimaradást is.



További cikkek a témakörből
Szeptembertől fennakadások lehetnek a patikákban
2013-08-22 - 15:05:52
A rendelet hatása főként azokon a településeken lesz érzékelhető, ahol kevés patika működik, és nehéz gyógyszerészt találni a „megüresedett" pozíciókra. Mivel a gyógyszertárak nagy része komoly forráshiánnyal küzd, az egyetlen megoldás a nyitvatartási idő csökkentése lehet, amely ellátás biztonságát és hatékonyságát veszélyeztetheti".
Szeptembertől megújul a közoktatás
2013-08-22 - 15:07:10
 Az újonnan belépő tanár szakos hallgatók ennek részeként a minimálbérhez közeli összeget kaphatnak szeptembertől.
Tovább nőttek a reálbérek júniusban
2013-08-22 - 10:11:45
A bruttó átlagkeresetek a versenyszférában 3,3 százalékkal, a költségvetés területén 4,6 százalékkal emelkedtek
Pedagógus-béremelés: jövő héten rendkívüli ülésen fogadhatja el a módosítást az Országgyűlés
2013-08-22 - 09:58:14
A kormány benyújtotta a pedagógus-béremelés kiterjesztéséről szóló javaslatát

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu