Utcára került csaknem 900 postai dologzó...2013-08-15 - 10:17:33
|
Három hónap leforgása alatt
875 munkavállalójától vált meg a Magyar Posta
Három hónap leforgása alatt
875 munkavállalójától vált meg a Magyar Posta, ez derül ki a cég most publikált
negyedéves jelentéséből – írja a Világgazdaság. Tavaly 33 ezer 140-en dolgoztak
a cégnél, most már csak 32 ezer 265-en. A vállalat megkezdte a tevékenységének
átvilágítását, hogy a versenykörülmények között is hatékony szervezetet építsen
ki. A munkaviszonyok megszüntetésénél a kollektív szerződést figyelembe véve
jártak el. Felmentési bérre és végkielégítésre több mint 3 milliárd forintot
különítettek el. A posta szerint nem volt szükség a csoportos létszámleépítés
bejelentésére, mert a racionalizálás szervezeti egységenként, lassú ütemben
haladt. Döntően nem a végrehajtó személyzet, vagyis a kézbesítők és a felvételi
ablakok mögött ülő ügyfélszolgálati munkatársak kerültek az utcára, hanem
közép- és felsővezetők. A leépítés fő indokaként a piacnyitást és a
versenyképesség javítását jelölték meg, annak ellenére, hogy a liberalizáció
után egyelőre nem akadt komoly riválisa a cégnek.
|
|