Fokozott óvatosságot kér az utazóktól a Külügyminisztérium2013-08-15 - 09:27:17
|
A jelenlegi információk alapján a turisták által leginkább kedvelt
tengerparti üdülőhelyek, Hurgada és Sarm es-Sejk továbbra is biztonságosnak
mondhatók
Továbbra is fokozott
óvatosságot kér az Egyiptomban tartózkodó vagy oda készülő magyar állampolgároktól
a Külügyminisztérium az észak-afrikai országban kihirdetett szükségállapot
miatt - mondta a tárca sajtófőosztályának vezetője. Kaleta Gábor hangsúlyozta:
a szükségállapot miatt a Külügyminisztérium felülvizsgálja az utazási
ajánlásokat. Továbbra is arra kérik a magyar állampolgárokat, hogy Egyiptomban
legyenek fokozottan óvatosak, kerüljék a nagyvárosokat és a tüntetések
helyszíneit. A jelenlegi információk alapján a turisták által leginkább kedvelt
tengerparti üdülőhelyek, Hurgada és Sarm es-Sejk továbbra is biztonságosnak
mondhatók. Viszont felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és
déli része között, megerősítették a kormányépületek védelmét, a fővárosban sok
helyen bezártak a boltok, a bankfiókok, sőt még a gízai piramisokat is lezárták
a látogatók elől. Azt javasolják, hogy az Egyiptomba készülő vagy ott
tartózkodó magyarok folyamatosan kövessék figyelemmel a konzuli szolgálat
honlapját, egy esetleges veszélyhelyzetben pedig vegyék fel a kapcsolatot a
kairói magyar nagykövetséggel.
|
|