A héten újra tárgyal a kormány a devizahitelesek megsegítéséről 2013-08-12 - 09:55:24
|
A héten újra tárgyal a
kormány a devizahitelesek megsegítéséről, a cél, hogy teljes megoldás szülessen
minden érintett számára
A héten újra tárgyal a
kormány a devizahitelesek megsegítéséről, a cél, hogy teljes megoldás szülessen
minden érintett számára – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi
Minisztérium államtitkára. A végtörlesztésre és az árfolyamgátra utalva
felidézte: már eddig is családok százezrei kerültek ki a devizahitel-csapdából,
most azokon kívánnak segíteni, akiken eddig nem tudtak. Felidézte: az elmúlt
hetekben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter számos tárgyalást folytatott a
bankszövetséggel és a devizahiteleseket képviselő civil szervezetekkel. Az államtitkár megjegyezte: a
hitelfelvevők szempontjából is igazságosnak kell lenni, hiszen „felelősségük
van a devizát felvevőknek is, (…) és nem lenne igazságos, ha a forinthitelt
felvevők hátrányosabb helyzetbe kerülnének”. Ezt a hármas egyensúlyt, ezt a
kármegosztást kell a kormánynak mérlegelnie – hangsúlyozta Rétvári Bence
megismételve: mindenkin segíteni kívánnak, aki devizahitel miatt bajba került. Az
államtitkár konkrétumok említése nélkül azt mondta: olyan megoldásnak kell
születnie, amely figyelemmel van a többi, már létező lehetőségre, például az
árfolyamgátra. A cél, hogy ezek közül valamelyik segítségével az adott hiteles
kiutat, megoldást találjon.
|
|