A kormány elé kerül a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia 2013-08-09 - 16:13:21
|
Ennek célja, hogy egymillió tonnával
emelkedjen az ágazat éves kibocsátása – közölte Czerván György
Hamarosan a kormány elé kerül
a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek célja, hogy egymillió tonnával
emelkedjen az ágazat éves kibocsátása – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium
agrárgazdaságért felelős államtitkára. Czerván György hangsúlyozta: a stratégia
másik fontos célkitűzése, hogy segítségével a kertészeti ágazatban százezer
fővel lehessen növelni a foglalkoztatottak létszámát. Rövidesen rendelkezésre
állnak források is a kertészeti ágazat fejlesztésére, ugyanis 24 milliárd
forintos, 35 százalékos támogatási intenzitású pályázati forrás nyílik
kertészeti gépek, berendezések beszerzésére, fejlesztésére augusztus 15-én. Az agrárium teljesítményét
értékelve Czerván György elmondta: tavaly, az aszályos év ellenére rekord
méretű, 2200 milliárd forintos mezőgazdasági kibocsátás volt. Szintén rekordot
jelentett, hogy az ország exportbevételének több mint felét a mezőgazdasági
termények kivitele biztosította. Az idei várható eredményekről szólva azt
mondta: az őszi búzát már betakarították; az aratás 1,1 millió hektáron folyt,
s 5,1 millió tonna búza került a magtárakba, ami 1 millió tonnával több a
tavalyinál. Így a 2 millió tonnát is elérheti a búzakivitel. Hasonlóan jó volt
a termés a többi kalászosnál, a repcénél is, de elfogadható a napraforgó
termésátlaga is. Szerinte a kukoricatermés még nehezen becsülhető, minősége
óriási szórást mutat országosan, de meglátása szerint így is több kukoricát
tudnak majd betakarítani a tavalyinál.
|
|