Olcsóbb pénztárgép már van, árverseny még nincs 2013-08-08 - 10:21:38
|
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal a
második gyártmány forgalmazását is engedélyezte
Mégiscsak lesz árverseny a
szuperkasszák piacán, hiszen a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal a
második gyártmány forgalmazását is engedélyezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium
közleménye szerint négy vállalkozás kapott forgalmazási engedélyt, de abból
három egy lengyel gyártmánya – és nettó áruk 170 ezer forint körül van. Most
azonban már megrendelhető egy olcsóbb, szintén áfa nélkül mindössze 138 ezer
forintba kerülő készülék is. Amit szintén nem vehet le a polcról a vevő, hiszen
több mint 200 ezer egységre lenne szükség, és az előleg kifizetése után
legalább egy hónapig tart, amíg legyártják a készüléket. A kereskedők pedig egyelőre kivárnak
a regisztrációval. Online pénztárgép-üzembehelyezési kóddal még nem sokan
rendelkeznek, pedig szeptembertől 250 ezer pénztárgépnek lesz szüksége ilyen azonosítóra.
A kód nélkül nem lehet megrendelni a pénztárgépeket, és ez feltétele az állami
támogatás igénybevételének is. A tanúsítványt öt-nyolc nap alatt megkapja az
igénylő, amit oda kell adni a pénztárgép-forgalmazónak, és ő igényli majd a hatóságtól
az 50 ezer forintot. Ha valaki nem kér támogatást,
a kódra akkor is szüksége van, mert anélkül nem lehet megrendelni a kasszát. A héten a Magyar Kereskedelmi
és Iparkamara kérésére országos konzultációsorozatot indítanak, ennek keretében
ismertetik az online pénztárgép rendszerének működését, és az ellenőrzés
menetét. Eddig már közel 40 helyszínre hívták a NAV szakértőit. A pénztárgépek
online bekötéséből korábban 95 milliárd forint többletbevételt vártak, a
határidő többszöri csúszása miatt azonban ennek már csak mintegy felével
terveznek. Az adóhatóság a szeptember 1-jei határidő után azonnal megkezdi az
ellenőrzést.
|
|