Iskolakezdés: idén jelentős változásra figyeljenek a szülők a támogatások terén 2013-08-06 - 10:17:57
|
Idén már nem működik a
tankönyvek és tanszerek utólagos, a munkáltató számára kiállított számláinak
elszámolása
Idén már nem működik a
tankönyvek és tanszerek utólagos, a munkáltató számára kiállított számláinak
elszámolása, csak az utalványon keresztüli vásárlás adózik kedvezményesen,
illetve adómentes a szülőnek. Ha a munkáltató gyermekenként a minimálbér 30
százalékáig, vagyis 29 ezer 400 forint erejéig iskolakezdési utalványt vesz a
dolgozójának, ezek után kedvezményesebben adózik, mintha bért adott volna –
nyilatkozta Rosenfeld Anita, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársa. Az
utalványokkal tankönyvet, taneszközt és ruhát lehet venni, a tanév első napját
megelőző 60. naptól az utalvány kibocsátási évének utolsó napjáig. A juttatást
a munkáltató abban az esetben adhatja, ha megengedheti magának, a juttatás nem
kötelező. Idén egyébként több, mint 600
ezer diák kap ingyen tankönyvet a következő tanévre. Az idén bevezetett
tankönyvreform egyik legfontosabb célja, hogy néhány éven belül minden
általános iskolás diák ingyenesen jusson hozzá a tankönyvekhez. Ez a következő
években felmenő rendszerben valósul meg. Idén szeptembertől az állam 90 ezer
családnak nyújt jelentős segítséget azzal, hogy az első osztályos gyermekeik
tankönyvcsomagjáért nem kell fizetniük. Ebben a tanévben már több mint 600 ezer
diáknak - az első évfolyamosoknak és a rászorulóknak - jár az ingyen tankönyv.
A fennmaradó mintegy félmillió fizetős diák készpénzzel, átutalással, illetve a
munkáltatótól igényelhető iskolakezdési cafeteriautalvánnyal is fizethet. A
tankönyvcsekk befizetési határideje augusztus 15. A határidő lejárta után
is lehetőség van kifizetni a tankönyvek ellenértékét, ebben az esetben a
befizetés tényét a tankönyvek átvételekor kell igazolni. Az idei tanévtől lényeges
újdonság, hogy Könyvtárellátó Nonprofit Kft. terjesztési jutalékából a működési
költségek után fennmaradó összeget az iskolák kapják meg könyvtáraik
fejlesztésére. A tankönyvterjesztés új rendszere biztosítja, hogy
iskolakezdésre minden diák hozzájusson a tankönyvekhez. Ezzel a korábbi években
elsősorban a kiadók és intézményfenntartók közötti elszámolási viták miatt sok
probléma volt. Az új rendszer biztosítékot nyújt arra is, hogy a kiadók zökkenőmentesen,
időben hozzájussanak a pénzükhöz - írta az államtitkárság. Országszerte már több
helyen nyitott tankönyves információs pontot a Könyvtárellátó Nonprofit Kft, a
KELLO. Debrecenben, a Piac utca 28. szám alatt van lehetőség az ügyintézésre.
|
|