Több, mint 600 ezer diák kap ingyen tankönyvet
2013-08-02 - 16:15:27

Több, mint 600 ezer diák kap ingyen tankönyvet a következő tanévre 

Több, mint 600 ezer diák kap ingyen tankönyvet a következő tanévre - közölte a köznevelési államtitkárság az MTI-vel. Az idén bevezetett tankönyvreform egyik legfontosabb célja, hogy néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen jusson hozzá a tankönyvekhez. Ez a következő években felmenő rendszerben valósul meg. Idén szeptembertől az állam 90 ezer családnak nyújt jelentős segítséget azzal, hogy az első osztályos gyermekeik tankönyvcsomagjáért nem kell fizetniük. Ebben a tanévben már több mint 600 ezer diáknak - az első évfolyamosoknak és a rászorulóknak - jár az ingyen tankönyv. A fennmaradó mintegy félmillió fizetős diák készpénzzel, átutalással, illetve a munkáltatótól igényelhető iskolakezdési cafeteriautalvánnyal is fizethet. Felhívták ismét a figyelmet arra is, hogy a tankönyvcsekk befizetési határideje augusztus 15-re módosult. A határidő lejárta után is lehetőség van kifizetni a tankönyvek ellenértékét, ebben az esetben a befizetés tényét a tankönyvek átvételekor kell igazolni. Az idei tanévtől lényeges újdonság, hogy Könyvtárellátó Nonprofit Kft. terjesztési jutalékából a működési költségek után fennmaradó összeget az iskolák kapják meg könyvtáraik fejlesztésére. A tankönyvterjesztés új rendszere biztosítja, hogy iskolakezdésre minden diák hozzájusson a tankönyvekhez. Ezzel a korábbi években elsősorban a kiadók és intézményfenntartók közötti elszámolási viták miatt sok probléma volt. Az új rendszer biztosítékot nyújt arra is, hogy a kiadók zökkenőmentesen, időben hozzájussanak a pénzükhöz - írta az államtitkárság. Országszerte már hét helyen nyitott tankönyves információs pontot a Könyvtárellátó Nonprofit Kft, a KELLO. Debrecenben, a Piac utca 28. szám alatt van lehetőség az ügyintézésre.



További cikkek a témakörből
Vizet osztanak a vasútállomásokon, fokozott pályafelügyelet is bevezethetnek
2013-08-02 - 16:16:45
A nagy melegre való tekintettel a MÁV Csoport kiemelten ügyel a vasúti közlekedésre
Véget ért a recesszió, de növekedési fordulatról nincs szó
2013-08-05 - 09:37:34
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint Magyarországon technikai értelemben véget ért a recesszió, de növekedési fordulatról egyelőre nincs szó
Sikeres volt a magyar érdekérvényesítés
2013-08-02 - 16:14:42
Sikeresnek ítélte Czerván György a magyar érdekek érvényesítését az unió közös agrárpolitikájának reformjában
Hónapról hónapra él a magyar
2013-08-02 - 11:13:38
A váratlan kiadásokra való felkészülés továbbra is a legfontosabb a hazai lakosság számára, sok család kénytelen felkészülni a megugró törlesztőrészletek vagy a munkahely elvesztéséből adódó pénzügyi sokk ellensúlyozására.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu