Az államé lehet a patikatulajdon elővásárlási joga2013-07-23 - 16:20:32
|
A kormány
hivatalos oldalán ma közzétett dokumentumban egyebek mellett az olvasható, hogy
a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lenne az állam nevében elővásárlási és
tulajdonosi jogot gyakorló szerv az egészségügyért felelős miniszter szakmai
felügyeletével.
Megjelent a
patikai tulajdoni hányadra vonatkozó pályázat szabályainak tervezete. A kormány
hivatalos oldalán ma közzétett dokumentumban egyebek mellett az olvasható, hogy
a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lenne az állam nevében elővásárlási és
tulajdonosi jogot gyakorló szerv az egészségügyért felelős miniszter szakmai
felügyeletével. Június 26-án fogadta el az Országgyűlés azt
a tizenhárom jogszabályt módosító úgynevezett egészségügyi salátatörvényt,
amely a többi között rendezi a patikatulajdonlást is. A törvény úgy rendelkezik, hogy ha a
gyógyszerészek nem élnek a lehetőséggel, akkor az államé lehet a patikatulajdon
elővásárlási joga; a már meglévő gyógyszertárakban a gyógyszerészi
tulajdonhányadnak 2014. január 1-jéig meg kell haladnia a 25 százalékot, 2017.
január 1-jéig pedig az 50 százalékot.
| A devizahitel-szerződéseket egyedileg kell vizsgálni? 2013-07-23 - 16:22:17
Csak
kivételes esetekben van jogi lehetőség arra, hogy a devizahiteles ügyfél a
szerződés teljesítése alól mentesüljön – vélekedett Gerő Tamás jogi szakértő.A jogász szerint minden
devizahitel-szerződést egyedileg kell vizsgálni, hiszen az általános jogelv
alapján a szerződéseket teljesíteni kell.
| | A munkahelyen is hőségriadó lesz 2013-07-23 - 16:25:08
Szerdától
hőségriadót rendeltek el. Fokozottan ügyelni kell a munkavédelemre is a nagy
melegben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat
előrejelzése szerint száraz, napról napra melegebb léghullámok árasztják el a
Kárpát-medencét, akár 38 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála.
| | Folyamatosan ellenőrzik a nemzeti dohányboltokat 2013-07-23 - 10:19:53
A törvény szerint 18
éven aluliak nem léphetnek be nemzeti dohányboltba, és ez minden kiskorúra
vonatkozik
| | Az elnök-vezérigazgató holnap ad magyarázatot múlt heti eladásaira 2013-07-23 - 10:18:25
Továbbra is lázban tartja a
közvéleményt az a kérdés, hogy miért szabadult meg Csányi Sándor
OTP-részvényeinek jelentős részétől
|
|
|