Folyamatosan ellenőrzik a nemzeti dohányboltokat
2013-07-23 - 10:19:53

A törvény szerint 18 éven aluliak nem léphetnek be nemzeti dohányboltba, és ez minden kiskorúra vonatkozik

Folyamatosan ellenőrzik a nemzeti dohányboltokat. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója örvendetesnek tartja, hogy az elmúlt három hét során egyre kevesebbszer tapasztalták a 18 éven aluliak kiszolgálását. A törvény szerint 18 éven aluliak nem léphetnek be nemzeti dohányboltba, és ez minden kiskorúra vonatkozik. A vevőknek tudomásul kell venniük, hogy 18 éven aluli gyereket - még akkor sem, ha karon ülő - nem lehet bevinni a nemzeti dohányboltba. A vezérigazgató közlése szerint a jövőben is folyamatos lesz a nemzeti dohányboltokban az ellenőrzés, 11 koncessziótulajdonos ellen már eljárás indult 18 éven aluliakra vonatkozó jogsértés miatt. Ez először boltbezárást von maga után, a jogszabálysértés ismétlődése esetén pedig koncessziómegvonáshoz is vezethet. A visszavont koncessziókra minden esetben új pályázatot írnak majd ki. Emellett folyik az első körben eredménytelenül zárult 1417 település esetében a beadott pályázatok értékelése. Addig is az önkormányzati képviselő-testület javaslatára jelölik ki az ideiglenes árusítókat az ellátatlan területeken. Több mint 800 esetben jeleztek vissza az önkormányzatok az ideiglenes árusok kijelölésére.



További cikkek a témakörből
Az államé lehet a patikatulajdon elővásárlási joga
2013-07-23 - 16:20:32
A kormány hivatalos oldalán ma közzétett dokumentumban egyebek mellett az olvasható, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lenne az állam nevében elővásárlási és tulajdonosi jogot gyakorló szerv az egészségügyért felelős miniszter szakmai felügyeletével.
A devizahitel-szerződéseket egyedileg kell vizsgálni?
2013-07-23 - 16:22:17
Csak kivételes esetekben van jogi lehetőség arra, hogy a devizahiteles ügyfél a szerződés teljesítése alól mentesüljön – vélekedett Gerő Tamás jogi szakértő.A jogász szerint minden devizahitel-szerződést egyedileg kell vizsgálni, hiszen az általános jogelv alapján a szerződéseket teljesíteni kell.
Az elnök-vezérigazgató holnap ad magyarázatot múlt heti eladásaira
2013-07-23 - 10:18:25
Továbbra is lázban tartja a közvéleményt az a kérdés, hogy miért szabadult meg Csányi Sándor OTP-részvényeinek jelentős részétől
A kormány kiterjesztené a családi adókedvezményt
2013-07-23 - 10:17:44
Jelenleg közel 600 ezer gyermekes család él évente a nekik járó adókedvezménnyel

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu