Útdíjfizetési rendszer: nem indokolt a leállítás
2013-07-12 - 15:02:52

A használatarányos útdíjfizetési rendszer a hónap eleji bevezetése óta több mint 5,5 milliárd forintos bevételt termelt, az utakon zavartalan a forgalom, ezért semmi sem indokolja a leállítását 

A használatarányos útdíjfizetési rendszer a hónap eleji bevezetése óta több mint 5,5 milliárd forintos bevételt termelt, az utakon zavartalan a forgalom, ezért semmi sem indokolja a leállítását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A minisztérium a Demokratikus Koalíció mai sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. A párt az e-útdíj rendszer azonnali leállítását követelte, ugyanis a rendszert felelőtlenül vezették be, ezért el kell végezni a kihagyott teszteket, hogy ne okozzanak további károkat a fuvarozóknak és a gazdaságnak. A minisztérium közleményében azt írta, hogy "az utakon zavartalan a forgalom, az üzembiztosan működő rendszer leállítását, visszavonását" ezért semmi sem indokolja. Az induláskor óhatatlanul jelentkező, viszonylag kisszámú panaszt folyamatosan kezelik, javítják a felmerülő problémákat. Hangsúlyozták, az e-útdíj bevezetése a szakmai közmegegyezés szerint hosszú évek óta halaszthatatlan feladat. A főként külföldi fuvarozók az utak állapotában okozott károk és a környezetszennyezés ellentételezéseként a korábbinál nagyobb mértékű útdíjat fizetnek. A nemzetközi kamionforgalom számára így nem lehet többé a szomszédos országok fizetős szakaszainak olcsó elkerülő útja Magyarország. Az új díjszedés az indulás óta több mint 5,5 milliárd forint bevételt termelt. A többletforrások a közlekedési ágazatban, elsősorban a díjas úthálózat fejlesztésében, felújításában hasznosulhatnak. A használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára egy hétfői sajtótájékoztatón azért kérte, mert tapasztalataik szerint a rendszer rosszul számláz. Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár aznap közölte, hogy a 300 ezer úthasználónak csak egy százaléka reklamált.



További cikkek a témakörből
Szigorúan büntetik a számlák elvesztését, akár több tízmilliós is lehet a bírság
2013-07-12 - 15:05:21
Akár több tízmillió forintos bírságra számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek elveszítik a nyomdai úton előállított számlákat, nyugtákat
Meghalt az Indul a bakterház Bendegúza
2013-07-13 - 16:26:48
Holtan találták ma Olvasztó Imrét, aki az 1979-ben forgatott filmben gyermekszínészként alakította a főszereplő
Minden interneten vásárolt gyógyszer hamis vagy illegális volt...
2013-07-12 - 11:26:21
Minden interneten vásárolt gyógyszer hamis vagy illegális volt - ez az eredménye a június 18- a és 25- e között hatodszor megtartott, az internetes gyógyszerkereskedést ellenőrző nemzetközi Pangea akciónak, amelyben a magyar hatóságok a magyar weboldalakról vásárolt gyógyszereket vizsgálták meg.
Tesztelik a trafikokat is a fogyasztóvédelmi szakemberek
2013-07-12 - 11:06:44
Amennyiben egy 18 éven aluli személy bemegy, akkor a dohányboltosnak kötelessége felszólítani a fiatalkorút, hogy hagyja el a dohányboltot.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu