Tesztelik a trafikokat is a fogyasztóvédelmi szakemberek
2013-07-12 - 11:06:44

Amennyiben egy 18 éven aluli személy bemegy, akkor a dohányboltosnak kötelessége felszólítani a fiatalkorút, hogy hagyja el a dohányboltot.

Beindult az idegenforgalmi szezon, megkezdődtek a nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések. Természetesen a július elejétől üzemelő nemzeti dohányboltok sem kerülik el a fogyasztóvédelmi hatóság figyelmét.  Barcsa Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője ennek kapcsán kiemelte, hogy mivel a nyári ellenőrzések egyik fontos területe a fiatalkorúak alkohollal és dohánytermékkel való kiszolgálásának ellenőrzése, így kiemelten vizsgálják a nemzeti dohányboltokat is.  Az ellenőrzésekre azért van szükség, mert nagyon rosszak a statisztikák a megyében.  Ezeknél az eseteknél a fogyasztóvédelmi szakembereknek nincs lehetősége mérlegelni, amennyiben kiszolgálja a fiatalt a vendéglátós, akkor kötelező bírságolni.   Ha kis- és középvállalkozóról van szó, akkor 15 ezertől 500 ezer forintig terjed ez a bírság, ha már tavaly is megbüntettek valakit, akkor az többszázezres bírságra számíthat.A szakember elmondta, hogy a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség ilyenkor egy fiatalkorú közreműködőt küld próbavásárolni, nagyon nehéz lenni ugyanis nélkülük bizonyítani a jogsértést. A hivatalnak a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolával van egy megállapodása, az intézmény segít, hogy fiatalkorú próbavásárlókkal végezhessék a vizsgálatot a fogyasztóvédők.Az ellenőrök a trafikokban az életkoron túl figyelik a kötelező feliratokat: nemzeti dohánybolt, 18-as karika, valamint az általános kereskedelmi feltételeket, illetve a jogsértő reklámokat.  Barcsa Lajos felhívta a figyelmet, hogy 18 éven aluliak nem léphetnek be a nemzeti dohányboltokba, ezért meg kell oldani, hogy a vásárlók gyerek nélkül menjenek a trafikba.   Amennyiben egy 18 éven aluli személy bemegy, akkor a dohányboltosnak kötelessége felszólítani a fiatalkorút, hogy hagyja el a dohányboltot.



További cikkek a témakörből
Minden interneten vásárolt gyógyszer hamis vagy illegális volt...
2013-07-12 - 11:26:21
Minden interneten vásárolt gyógyszer hamis vagy illegális volt - ez az eredménye a június 18- a és 25- e között hatodszor megtartott, az internetes gyógyszerkereskedést ellenőrző nemzetközi Pangea akciónak, amelyben a magyar hatóságok a magyar weboldalakról vásárolt gyógyszereket vizsgálták meg.
Útdíjfizetési rendszer: nem indokolt a leállítás
2013-07-12 - 15:02:52
A használatarányos útdíjfizetési rendszer a hónap eleji bevezetése óta több mint 5,5 milliárd forintos bevételt termelt, az utakon zavartalan a forgalom, ezért semmi sem indokolja a leállítását 
Nehezen, de meglett az engedély az első új pénztárgépre
2013-07-12 - 11:03:11
Az új „kiskassza” azoknak a kiskereskedőknek készült, akik nem feltétlenül igényelnek cikkelemes forgalmi adatokat, nincs szükségük, hogy összetett rendszerekhez, összetett alkalmazásokhoz csatlakozzanak.
Nem érinti a felszámolás a magyarországi Praktikert
2013-07-11 - 17:47:14
A Praktiker Magyarország Kft. "abban a helyzetben van, hogy a magyarországi vállalat működését biztosítsa, a munkahelyeket megőrizze és a szerződéses kötelezettségeinek eleget tegyen" - olvasható a társaság közleményében.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu