Hétfőtől csökken a PB gáz ára és a szenyvízszippantás2013-06-27 - 15:57:55
|
Az
Országgyűlés döntése értelmében július 1-jével csökken a szennyvízszippantás
ára. A döntés értelmében a
szennyvízszippantásért mindenütt tíz százalékkal kevesebbet kell majd fizetni a
január 31-i árakhoz képest.
Az
Országgyűlés döntése értelmében július 1-jével csökken a szennyvízszippantás
ára. A döntés értelmében a
szennyvízszippantásért mindenütt tíz százalékkal kevesebbet kell majd fizetni a
január 31-i árakhoz képest. A díjcsökkentésről a szolgáltatóknak
részletes tájékoztatást kell adniuk az ügyfeleknek, és a fogyasztóvédelmi
hatóságnak is igazolniuk kell az előírtak teljesítését. A
törvénymódosítás rendelkezik a kéményseprési árakról is, rögzítve: a díját úgy
kell megállapítani, hogy az mindenképpen kevesebb legyen a tavaly december
31-i, illetve az idén június 30-i árak 90 százalékánál is. A kéményseprés árát egyébként kormányrendelet
határozza meg, amelyet a közelmúltban módosított a kabinet, és előírta, hogy
július 1-jével a kéményseprés maximális ára a felére csökken, így a jelenleg
nettó négyezer forintos rezsióradíj csak kétezer forint lesz. A szennyvízszippantás és a kéményseprés
mellett az év közepétől csökken a víz, a csatorna és a szemétszállítási díja,
valamint a PB-gáz ára.
| Kormányzati beavatkozást sürget a kórházak tartozása miatt az Orvostechnikai Szövetség 2013-06-27 - 16:07:29
Ez csőddel
fenyegeti a szervezet tagvállalatainak egy részét, ami közvetve veszélyezteti
a betegellátás biztonságát.
| | Hatalmas mágneses vihar közeleg 2013-06-27 - 16:18:51A jelenség zavarokat okozhat
az elektromos berendezések működésében, beleértve a mobiltelefonokat is.
Emellett nagyon veszélyesek az űrben elhelyezett műholdakra, de a repülőgépek
technikai berendezését is zavarhatják – igaz a repülésbiztonságot nem
veszélyeztetik.
| | Csatára készül a kormány a devizahitelezés miatt 2013-06-27 - 15:19:19
A Fidesznek
és a kabinetnek éppen az volt a célja, hogy jelentős mértékben szűküljön a
devizahitelt felvevők köre, amit most kifogásol az Európai Bizottság - mondta
Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője csütörtöki budapesti
sajtótájékoztatóján.
| | Több zöldség és gyümölcs ára csökkenhet 2013-06-27 - 10:18:07
Néhány terményt, így például
a meggyet kivéve a legtöbb zöldség-gyümölcs árában csökkenés várható a
szakértők szerint
|
|
|