Több mint hétezer fiatalnak segített a kormány munkahelyének megtalálásában, megőrzésében
2013-06-16 - 09:53:42

A kormány eddig több mint hétezer fiatal számára nyújtott segítséget munkahelyének megtalálásához, illetve megőrzéséhez az Első Munkahely Garancia Program keretében- mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára

   A kormány eddig több mint hétezer fiatal számára nyújtott segítséget munkahelyének megtalálásához, illetve megőrzéséhez az Első Munkahely Garancia Program keretében - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Robert Schuman Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány nemzetközi eszmecseréjén.  A két szervezet az ifjúsági munkanélküliség aktuális kihívásairól és a közép-európai jobbközép kormányok, pártok által kínált válaszokról tartott tanácskozást.      Az államtitkár újságírók előtt kifejtette: az eredetileg hárommilliárd forintos keretet 600 millió forinttal bővítették, és így a tervezett 3000-3500 fiatal helyett kétszer annyian kaphattak segítséget.
    Rétvári Bence azt mondta: amikor a fiatalok kikerülnek az oktatási rendszerből, kétfajta életpálya közül választhatnak: vállalkozóvá válnak vagy alkalmazottként dolgoznak. A kormány mind a két területen igyekezett segítséget nyújtani számukra - jelezte.  Az államtitkár emlékeztetett arra, az Első Munkahely Garancia Programon keresztül a munkahely megtalálásához, megőrzéséhez azáltal nyújtottak segítséget, hogy a munkaadóknak a fiatalok után hosszabb ideig nem kell a közterheket vagy azok egy részét megfizetniük.     A fiatalok vállalkozóvá válását úgy segítik, hogy az egyéni vállalkozóknak hárommillió forint, a társas vállalkozóknak pedig hatmillió forint vissza nem térítendő támogatást fognak nyújtani az Új Széchenyi Terv keretében. Szeptembertől emellett a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével együttműködve célzott programokkal segítik a fiatalok legújabb ötleteit, a piacon leginkább eladható új termékeit.  



További cikkek a témakörből
Az árvíz utáni helyreállítás a következő feladat
2013-06-16 - 09:57:00
Túl vagyunk a nehezén, nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár", most a helyreállítás a következő feladat - jelentette ki Orbán Viktor szombaton Mohácson.
Új foglalkoztatási program indul fiataloknak
2013-06-17 - 11:51:16
Ennek során a 7. és 8. osztályba járók, valamint a 8. osztály és a szakiskola első évfolyamának tanulói ösztöndíjat kapnak, amely havonta 10 ezer és 18 ezer forint közötti összeg lehet
Július 1-jén indul a BÉT új kategória rendszere
2013-06-16 - 09:48:03
Július 1-jén lép életbe a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új kategóriarendszere a börzén jegyzett vállalatok részvényeinek besorolására - közölte a BÉT.  A prémium kategóriába a legszigorúbb kritériumoknak és szabályoknak megfelelő cégek kerülhetnek be, míg a következő, standard kategóriába kerüléshez kevesebb feltételnek kell megfelelni.     Lesz egy harmadik, "T" kategória is a technikai bevezetéssel - azaz nyilvános részvényértékesítés nélkül - tőzsdére lépő cégek számára.
Orbán Viktor szerint nagyszerű teljesítmény volt a védekezés
2013-06-14 - 10:26:14
A kormányfő szólt továbbá arról: nem zárható ki, hogy Magyarország európai uniós forrásokat is megszerez majd a kárelhárítás költségeire.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu