A fiatalok 35 százalékának van lakásterve2013-06-07 - 15:08:25
|
A megkérdezettek ötödének
azért nincs lakásterve, mert vagy elégedett a jelenlegi helyzetével, vagy épp a
közelmúltban hajtotta végre lakáscélú terveit
A fiatalok 35%-a tervez
lakáscélú beruházást a következő néhány évben, ugyanakkor 62%-uknak nincs
semmiféle megtakarítása és 75%-uknak nincs félretehető pénze sem - derül ki a
Fundamenta-Lakáskassza 18-35 év közötti fiatalok körében végzett kutatásából. A
reprezentatív felmérésből az is kiderül: a fiatalok 47%-a a szülőkkel él
együtt, 11%-uk lakást bérel. A megkérdezettek ötödének
azért nincs lakásterve, mert vagy elégedett a jelenlegi helyzetével, vagy épp a
közelmúltban hajtotta végre lakáscélú terveit, 19% távolinak tartja céljai
megvalósulását, 26% pedig anyagilag nem engedheti meg magának. A 75%-ának nincs
félretehető pénze, a többiek is átlagban csak legfeljebb 10 ezer forintot
tudnak félretenni. A lakástervek finanszírozásban a fiatalok jelentős része a
családjára támaszkodik, vagy legalábbis tőlük vár segítséget, azonban még náluk
is többen számítanak arra, hogy önerőből és külső forrásból tudják majd
megvalósítani álmaikat. A legnagyobb akadálynak az önerő megteremtését tartja a
korosztály.
|
|