Még nincs döntés a közétkeztetés részletszabályairól
2013-06-05 - 10:22:31

A minisztérium nem támogat semmiféle olyan javaslatot, amely a családok terheit jelentősen növelné

A Népszabadság tegnap egy előterjesztésre hivatkozva azt írta: átlagosan 562 forintba kerülne a felső tagozatosok napi étkezése, és 262 forintba az ebédje, ha a menzákon bevezetnék a kötelező reformkonyhát. Erre reagálva az egészségügyi államtitkárság közleményben tudatta: az Emberi Erőforrások Minisztériumának célja, hogy ugyanazon az áron legyen egészségesebb közétkezetés, a részletszabályokról azonban döntés, jogszabály még nem született. A közétkeztetéssel foglalkozó vállalkozók szerint a minisztérium rendelettervezetének előírásait nem lehet teljesíteni a jelenlegi nyersanyagnormából. Szerintük akár 35-70%-os drágulás is jöhet. Tettinger Antal, a közétkeztető vállalkozásokat tömörítő szervezet elnöke korábban azt mondta, a tervezet nagyon ígéretes és előremutató, ugyanakkor a jelenlegi nyersanyagnormából - iskolák esetében napi 354 forint - nem lehet teljesíteni a benne foglalt előírásokat. Az is kérdés szerinte, hogy az önkormányzatokat vagy a szülőket kötelezik-e majd arra, hogy a 30-70%-os áremelkedést finanszírozzák. Az egészségügyi államtitkárság tegnapi közleményében azt írta: a táplálkozás-egészségügyi előírásokról jelenleg is zajlik egy szakmai egyeztetés a tárca és a közétkeztetők között. A minisztérium viszont nem támogat semmiféle olyan javaslatot, amely a családok terheit jelentősen növelné. A közétkeztetés során tíz napon belül egyszer lehet majd bő zsiradékban sült ételt enni, kötelező lesz viszont napi fél liter tejet, négy adag zöldséget vagy gyümölcsöt adni a menzákon. A tervek szerint jövőre már rendelet szabályozza, milyen alapanyagból mennyit kell majd adni a közétkeztetésben. Tilos lesz a sótartalmú ételpor, a magas zsírtartalmú hús, a szénsavas és a cukrozott üdítőital is.



További cikkek a témakörből
Megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács
2013-06-05 - 10:25:08
A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vezetésével működő testület tagszervezetei ezentúl összehangolják majd segítő tevékenységüket
Rekord nagyságú károkra számíthatnak a magyar biztosítók
2013-06-05 - 16:24:43
Egy független alkusz arra biztatja az árvíz által veszélyeztetett, de még szárazon álló ingatlanokban élőket, hogy gyorsan nézessék át, újítsák meg a lakásbiztosításukat, mert a kártérítéskor százezreket nyerhetnek vele még most, az utolsó pillanatban is.
Megindult több segélyvonal is, de önkénteseket is várnak
2013-06-05 - 10:20:54
Több segélyszervezet munkatársai kezdték meg a munkálatokat az árvíz sújtotta területeken
Veszélyhelyzet van Magyarországon: ezreket mozgósíthatnak a védekezésre
2013-06-04 - 17:33:52
Az Ausztriától kapott adatok alapján történelmi vízállás várható a Dunán, és elhúzódó védekezésre kell berendezkedni. Óriási víztömeg érkezik, amely holnap lép be az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén várható - közölte Orbán Viktor, hangsúlyozva ugyanakkor: "reális esély van arra, hogy megtartsuk a vizet a medrében".

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu