Indulnak a nagy nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések
2013-05-22 - 18:12:53

Fesztiválokon, szórakozóhelyeken, vásárokban sőt még a taxi társaságoknál is végeznek ellenőrzéseket júniustól augusztus végéig a fogyasztóvédők- jelentette be ma Barcsa Lajos, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség igazgatója. A részletekről Barcsa Lajos beszélt Rádiónknak….

Indulnak a nagy nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések Debrecenben is. Fesztiválokon, szórakozóhelyeken, vásárokban sőt még a taxi társaságoknál is végeznek ellenőrzéseket júniustól augusztus végéig a fogyasztóvédők- jelentette be ma Barcsa Lajos, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség igazgatója, azon a sajtótájékoztatón, amit az európai fogyasztói központtal közösen szervezetek.  Szó volt arról is, hogy a fogyasztói központ révén az EU különböző tagországaiban elszenvedett anyagi károk megtérítésében segítséget nyújt a hatóság valamint a hazánkba és a városunkba érkező turisták védelme érdekében 3 területen végeznek próbavásárlásokat a nyári főszezonban.  A részletekről Barcsa Lajos beszélt Rádiónknak….



További cikkek a témakörből
A szennyvízszippantás díjának csökkentéséről is tárgyal a Ház
2013-05-23 - 09:15:23
A szennyvízszippantás díjának csökkentéséről tárgyal elsőként az Országgyűlés
A trafikosok nagy része már megtette a legfontosabb lépést az engedélyek megszerzéséhez
2013-05-23 - 09:25:56
Tegnapra összesen 33 trafikkoncesszió aláírása maradt a több mint 5400-ból, vagyis a nap végére a koncessziónyertesek több mint 99%-a megtette a legfontosabb lépést az engedélyek megszerzéséhez
Elkezdődött a rendkívüli EU-csúcs
2013-05-22 - 18:07:37
A tagállamok célja, hogy 2014-re megvalósítsák az egységes uniós energiapiacot, adóügyekben pedig azért óhajtanak közösen fellépni, mert a tagállamok becslései szerint évente mintegy 1000 milliárd euró adóbevételtől esnek el a különböző jogi kiskapuk, az adórendszerek különbözősége és gyakran az információcsere hiánya miatt.
Nem lehet diákhitelt igényelni....
2013-05-22 - 10:13:14
Augusztus 5-től a diákhitel-igénylés már a megszokott módon történik

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu