Döntöttek: tanulmányaik hosszával megegyező ideig kell itthon dolgozniuk az ösztöndíjas hallgatóknak 2013-05-22 - 09:25:08
|
Az állami ösztöndíjas
hallgatóknak a képzésük befejezését követő 20 évben, tanulmányaik időtartamával
megegyező időt kell itthon dolgozniuk
Az állami ösztöndíjas
hallgatóknak a képzésük befejezését követő 20 évben, tanulmányaik időtartamával
megegyező időt kell itthon dolgozniuk. A felsőoktatási törvény módosítását
tegnap fogadta el a parlament, a jogszabályt kormánypárti és jobbikos
politikusok szavazataival hagyták jóvá a képviselők. A kormány korábban, a
Felsőoktatási Kerekasztal résztvevőivel kötött megállapodás előtt még azt
tervezte, hogy az állami támogatással tanulóknak a képzési idejük kétszeresén
át kell idehaza dolgozniuk. Az ösztöndíjas képzés
esetében a jelentkezőnek a beiratkozáskor nyilatkoznia kell a képzés
feltételeinek vállalásáról, így a későbbi magyarországi munkavállalásról.
Változás az is, hogy azok a volt hallgatók, akik három gyermeket szülnek,
mentesülnek a magyarországi munkavállalás feltétele alól, és mentesül az is,
aki önhibáján kívül - például betegség miatt - nem tudja ezt teljesíteni. Nem
kell fizetniük azoknak sem, akik egy, illetve - osztatlan képzés esetén - két
félév után abbahagyják állami finanszírozású tanulmányaikat. A törvény szerint
az ösztöndíjnak vagy egy részének a visszatérítését a munkáltató átvállalhatja,
ha a hallgató a képzési feltételeket nem teljesíti.
| Nem lehet diákhitelt igényelni.... 2013-05-22 - 10:13:14
Augusztus 5-től a diákhitel-igénylés már a megszokott módon
történik
| | Elkezdődött a rendkívüli EU-csúcs 2013-05-22 - 18:07:37
A tagállamok célja, hogy 2014-re
megvalósítsák az egységes uniós energiapiacot, adóügyekben pedig azért óhajtanak
közösen fellépni, mert a tagállamok becslései szerint évente mintegy 1000
milliárd euró adóbevételtől esnek el a különböző jogi kiskapuk, az
adórendszerek különbözősége és gyakran az információcsere hiánya miatt.
| | 10%-os árrést biztosítottak a dohány-kiskereskedőknek 2013-05-22 - 09:24:29
A trafiktörvény módosításával
10%-os árrést biztosított a dohánytermék-kiskereskedőknek a parlament tegnap
| | A tanulást is tanítani fogják az iskolákban 2013-05-21 - 17:09:31
Kaposi
József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója a Best FM- nek elmondta, hogy olyan
tudást kell kialakítani, amelyet a tanulók új helyzetekben is képesek
alkalmazni. Mindezek érdekében került be a tanulás tanítása a legfontosabb
feladatok közé.
|
|
|