Programajánló
2013-05-14 - 13:12:27

2013-05-15 Szerda

Ifjúsági Ház

9.30-tól az Ifjúsági Ház Ringató foglalkozására várnak minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel és játszik együtt a kicsinyekkel. Ugyanitt 18 órától „Hadak útján” címmel Honfoglaló őseink életmódjáról, harcmodoráról tart előadást Jónás Péter.

Vojtina Bábszínház

9.30, 11 és 14.00 órai kezdettel a „Szíp kerekek forogjatok!”című szertartásszínház, 10.00 órától a Batu-tá kalandjai című előadás várja a gyerekeket a Vojtina Bábszínházba. Az eredetileg 10 órára tervezett Az okos lány című előadás betegség miatt elmarad!

Simonffy Emil Zeneiskola

Közép-Európában is egyedülálló balesetmegelőzési program indul Debrecenben TÖRÉS-PONT elnevezéssel. A program díszelőadása 11 óra 30 perckor kezdődik a Simonffy Emil Zeneiskola hangversenytermében

Színház

A Víg Kamaraszínházban 14.00 órától a Momo című gyerekelőadás látható bérletszünetben. A Horváth Árpád Stúdiószínházban 19.00 órától Az őrült naplója címmel a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégjátéka tekinthető meg. Ugyanekkor a Csokonai Színház nagyszínpadán Mint a fagyöngy címmel táncelőadás várja az Erkel Ferenc B bérleteseket.

Csapókerti Közösségi Ház

16.00 órai kezdettel Fogyasztóvédelmi tanácsadás várja az érdeklődőket a Csapókerti Közösségi Házba.

Méliusz Könyvtár

16.30-tól Pallérozott férfiak egyesülete" avagy társasági élet és művelődés a "Debreceni Casino"-ban címmel hallható előadás dr. Goda Évától a Méliusz Könyvtárban. Ugyanitt Eurofotoart kiállítás nyílik 17.00 órakor. A tárlat június 6-ig látogatható.

Benedek Elek Könyvtár

G. Orosz Piroska "Rózsával bélelem" című kötetének zenés bemutatója 17.00 órakor kezdődik a Benedek Elek Könyvtárban.

Vasutas Egyetértés Művelődési Központ

A Tavaszi Színházi Esték keretében 19.00 órától Bengt Ahlfors: Színházkomédia – Avagy Mi Történik Hátul? Című darabja látható a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban.



További cikkek a témakörből
Programajánló
2013-05-15 - 13:49:11
2013-05-16 Csütörtök
Programajánló
2013-05-16 - 12:23:41
2013-05-17 Péntek
Programajánló
2013-05-13 - 12:53:51
2013-05-14 Kedd
Programajánló
2013-05-10 - 13:57:37
2013-05-13 Hétfő

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu