Zárol és beruházásokat halaszthat a kormány
2013-05-10 - 15:06:51

A kormány 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben annak érdekében, hogy Magyarország kilenc év után kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól – jelentette be Varga Mihály

A kormány 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben annak érdekében, hogy Magyarország kilenc év után kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Hozzátette, hogy ha szükséges, ezen felül felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását, ez együtt 150 milliárd forint, de ha ez nem elegendő, bevételnövelő intézkedésként a tranzakciós illeték emelése és a bankadó újragondolása következik. Bár nem részletezte, mely beruházásokat függeszthetik fel, de a megszorítás vélhetően érintheti a fővárosi Kossuth tér átépítését vagy akár az új Fradi-stadiont. A kormány 2013-ra az irányítása alá tartozó költségvetési fejezetek folyó kiadásainál a GDP 0,3 százalékának megfelelő zárolást rendel el, aminek az Európai Bizottság számításai szerint is 0,3 százalékponttal kell csökkentenie az eddigi hiányprognózist. A zárolásra vonatkozó döntést a kormány meghozta, az erről szóló kormányhatározat május 13-án kihirdetésre kerül a Magyar Közlönyben - tette közzé a kabinet pénteken a kormany.hu-n. Amennyiben ezt az Európai Bizottság elégtelen lépésnek minősítené, akkor a kormány csak akkor folytatja a GDP 0,2 százalékának megfelelő kiadással járó idei kormányzati beruházásokat, ha azok csak és kizárólag az esetlegesen az állami vagyon értékesítéséből származó egyszeri bevétellel ellentételezve valósulnak meg. Ha mindez továbbra sem bizonyulna elegendőnek, akkor a kormány készen áll az adók kulcsainak megemelésével biztosítani a bizottság által elvárt egyensúlyjavulást. Amennyiben a makrogazdasági körülmények alakulása azt szükségessé teszi, akkor a 2013. év vonatkozásában meghozott zárolások beépülnek a 2014. évi költségvetés tervezési bázisába. Ha a hiánycél teljesítése szükségessé teszi, a kormány a 2014. évben a költségvetés folyó bevételeiből nem költ egyedi nagyberuházásokra, azokat csak az állami vagyon hasznosításából származó bevételből finanszírozza. Végül ezen esztendő vonatkozásában is érvényes azon kitétel, mely szerint amennyiben mindezt az Európai Bizottság nem tartja elegendőnek a hiány biztonságosan 3 százalék alatt tartásához, akkor a kormány készen áll a pénzügyi szervezetek különadója, az energiaellátók jövedelemadója, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték növelésén keresztül elérni e szintet. A magyar kormány reményét fejezi ki, hogy az elmúlt évek negatív tapasztalatai, az egymáshoz közeledő előrejelzések és a most meghozott döntések együtt elegendőek ahhoz, hogy a túlzottdeficit-eljárást az Európai Bizottság javaslatára az Európai Tanács idén nyáron megszüntesse Magyarország ellen - olvasható a kormany.hu-n.



További cikkek a témakörből
Új szabályokat hozhatnak ma a nemzetbiztonsági ellenőrzésről
2013-05-13 - 11:15:30
Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten
Folytatódnak az érettségi vizsgák
2013-05-13 - 11:16:42
Az emelt szintű szóbelik június 6. és 13, a középszintű szóbeli vizsgák pedig június 17. és 28. között zajlanak majd
Átgongolják a gyors- és sebesvonatokon tervezett jegyáremelést
2013-05-10 - 11:16:52
A Fidesz frakció is kommentálta a gyors- és sebesvonatokon tervezett jegyáremelést.
Még nem büntetnek az új pénztárgépek miatt
2013-05-10 - 09:32:44
A vállalkozásoknak már május 1-től használniuk kellene a jogszabályoknak és a NAV követelményeinek megfelelő pénztárgépet, de az illetékes hatóság, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal még egyetlen ilyen kasszát sem engedélyezett.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu