Akadálymentes dohányboltokat kérnek a mozgáskorlátozottak
2013-05-08 - 15:24:12

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint meg kell akadályozni, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek elveszítsék a dohánykereskedésből származó megélhetésüket.

A nemzeti dohányboltok akadálymentesítését és a megváltozott munkaképességű emberek sikertelen dohány-kiskereskedelmi koncessziós pályázatainak felülvizsgálatát kéri a kormánytól a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége.    A Szövetség kiemelte: meg kell akadályozni, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek elveszítsék a dohánykereskedésből származó megélhetésüket.    A szervezet közleményében emlékeztet arra, hogy a kormány a vonatkozó törvény megalkotásakor és a koncessziós pályázat kiírásakor is hangsúlyozta, hogy a pályázatok elbírálása során előnyben részesülnek a megváltozott munkaképességűek, illetve az őket foglalkoztató vállalkozások.



További cikkek a témakörből
Év végéig elkészül az egységes segélyhívó rendszer
2013-05-08 - 15:25:42
A 112-től azt várják, hogy a segítség 15 percen belül megérkezzen az állampolgárhoz.
Minden tanár kap béren kívüli juttatást pedagógusnapra
2013-05-08 - 15:26:36
A központ pedagógusnapra minden főállású, teljes munkaidőben pedagógus- vagy pedagógiai munkát segítő közalkalmazottnak eljuttatja az Erzsébet-utalványokat.
Gyapjaslepkék lepik el megyénket is az idén
2013-05-08 - 15:20:56
Előfordulhat kerti haszonnövényeken is, szívesen táplálkozik különböző almatermésű, csonthéjas, héjas termésű gyümölcsfákon, de megél szőlőn, lombos díszfákon és díszcserjéken is.
Lehet, hogy magáncsőd kell a bedőlt adósoknak?!
2013-05-08 - 15:12:59
A bedőlt lakossági hitelek aránya jelenleg több mint a teljes hitelállomány 16 százaléka, és a bankárok, valamint a szakértők többsége arra számít, hogy a helyzet tovább romlik, és a bedőlt hitelek 2014-ben tetőznek.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu