Módosul a közbeszerzési törvény
2013-05-03 - 15:27:33

Másfél évvel hatályba lépése után módosul a közbeszerzési törvény, részben az uniós források lehívását lehetővé tevő gyorsító és egyszerűsítő szabályokkal, illetve új eljárásfajtát is bevezetnek

Másfél évvel hatályba lépése után módosul a közbeszerzési törvény, részben az uniós források lehívását lehetővé tevő gyorsító és egyszerűsítő szabályokkal, illetve új eljárásfajtát is bevezetnek - a tervezet a kormány honlapján olvasható. A tervezet engedékenyebb az építési beruházások egybeszámításával. Jelenleg ha elemeire szednek szét egy beruházást, akkor vagy ki lehet kerülni a közbeszerzési értékhatárt, vagy egyszerűbb eljárást lehet alkalmazni. Ez kedvező lehet a kis- és közepes vállalkozásoknak, mert így képesek ajánlatot tenni, más szempontból azonban a joggal való visszaélésnek is számíthat. A módosítás a gazdasági és műszaki funkció egységét tekinti döntő szempontnak, az így egybetartozó beruházást nem lehet elemeire bontani. Áruk és szolgáltatások megrendelése esetén pedig tilos a szétbontás abban az esetben, ha egyetlen cél megvalósítását szolgálják, tartalmilag hasonlóak, és a funkciójuk betöltésére egységesen alkalmasak. A kkv-knak előnyös, hogy a közbeszerzési dokumentáció ellenértékét csak a nyertesnek kellene megfizetnie. Erre két változat van a tervezetben: az egyik szerint a vesztesnek 10 napon belül visszajárna a dokumentáció ára, a másik szerint ingyen lehetne átvenni a dokumentációt, és csak a nyertesnek kellene fizetnie érte. Az ellenérték nem haladhatja meg a 100 ezer forintot. Könnyítés lesz, hogy az ajánlattételi dokumentációt csak egy példányban kell benyújtani - jelenleg a három példány előírása a tipikus. Ugyanakkor a papír alapú mellett egy elektronikus másolatot is kérhet az ajánlatkérő. Hamar népszerű lett a piacon az a közbeszerzés, amelynél elég felhívni ajánlattételre három ajánlattevőt, majd a velük való tárgyalás után máris eredményt hirdethet az ajánlatkérő. A jövőben az ajánlatkérőknek a honlapjukon közzé kell tenniük az ilyen felhívásokat. Ugyanakkor áru és szolgáltatás megrendelésekor 25 millió forintig, építési beruházásnál pedig 150 millió forintig tárgyalást sem kell tartani a három ajánlattevővel. A tervezet a nyertesnek adható előleg maximumát 10 millió forintról 68 millióra, a tartalék keretet pedig 5-ről 10 százalékra emeli. Az ajánlatkérőket pedig kötelezi arra, hogy a közbeszerzés minden mozzanatának a dokumentációját töltsék fel a közbeszerzési adatbázisba. A tervezet július 1-jét jelöli meg a módosítás hatálybalépési dátumának.



További cikkek a témakörből
Csaknem az összes egészségügyi dolgozónak elfogadták a kérelmét
2013-05-03 - 16:22:52
Csaknem az összes, a nyugdíjáról lemondó egészségügyi dolgozó továbbfoglalkoztatási kérelmét támogatta a kormány 
Ötmilliárdos támogatásra pályázhatnak fiatalok vállalkozásuk elindításához
2013-05-05 - 09:56:16
Júniustól összesen ötmilliárd forintra pályázhatnak azok a fiatalok, akik vállalkozást akarnak indítani - közölte a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján
Megjelentek az iskolaigazgatói pályázatok
2013-05-03 - 15:25:20
A részletes kiírások folyamatosan jelennek meg a Nemzeti Közigazgatási Intézet internetes oldalán
Otthonteremtési rendeleteket módosított a kormány
2013-05-03 - 08:12:25
A módosítás kimondja: aki a határidőn belül nem kérte a támogatást, az később nem tarthat igényt rá.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu