Törvényben rögzítették a rezsicsökkentést
2013-04-30 - 10:11:53

A tegnap elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén már megvalósult csökkentése mellett előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését is július 1-jével

Törvényben rögzítette a parlament a rezsicsökkentést: a tegnap elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén már megvalósult csökkentése mellett előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését is július 1-jével. A javaslat indoklása szerint a családok jövedelmük legkevesebb 20%-át fordítják rezsire, az elmúlt hónapokban ugyanakkor több száz panasz érkezett arról, hogy a szolgáltatók nem érvényesítették az előírt rezsicsökkentést. A díjcsökkentést kötelező feltüntetni a számlán. Ha ez elmarad - és a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja a szerződésszegést -, a szolgáltatónak tízezer forint kötbért kell fizetnie a fogyasztónak. A víz- és csatornadíjak a januári összeghez képest csökkennek tíz százalékkal, míg a szemétszállításért - 2014. december 31-éig - a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.



További cikkek a témakörből
Szigorúan ellenőrzik a rezsicsökkentés végrehajtását
2013-04-30 - 10:19:37
Amennyiben egy számlával kapcsolatban szabálysértést állapítanak meg, akkor az a háztartás, ahol ez felmerül, 10 ezer forint kötbért kap majd a szolgáltatótól
Erősödött a forint Matolcsy bejelentésére
2013-04-30 - 13:56:13
Erősödött a forint Matolcsy György a jegybank növekedési hitelprogramját részletező sajtótájékoztatóján elhangzottakra, az euró árfolyama 300 forint fölötti értékről 299 alá csökkent, a hatás azonban korlátozott volt devizapiaci kereskedők szerint.
A kéményseprés és a szippantás árának csökkentése következik
2013-04-29 - 17:11:55
A szemétszállítás, a víz, a csatorna, valamint a PB-gáz ára után a kéményseprés és a szennyvízszippantás díjának mérséklésével folytatódik a rezsicsökkentés  és már a Ház előtt fekszik a PB-gáz árának mérséklését rögzítő javaslat is.
Augusztustól új szabályozás jöhet a végrehajtásoknál
2013-04-29 - 17:10:19
Futószalagra kerülhetnek az ügyek, és tíz évig központilag nyilvántartanák, ki ellen indult végrehajtás és nem kizárt, hogy hitelfelvétel előtt igazolást kell majd kérni róla, hogy ebben nem szerepelünk.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu