Orbán Viktor két német lapnak is interjút adott
2013-04-16 - 10:23:29

Az alaptörvény negyedik módosítása nem érint lényeges kérdéseket, és nem szűkíti, hanem bővíti az Alkotmánybíróság jogkörét - mondta Orbán Viktor 

Az alaptörvény negyedik módosítása nem érint lényeges kérdéseket, és nem szűkíti, hanem bővíti az Alkotmánybíróság jogkörét - mondta Orbán Viktor a Die Weltben és a Frankfurter Allgemeine Zeitungban ma megjelent interjúban. A két német konzervatív lapban hasonló terjedelmű interjú jelent meg a miniszterelnökkel. A Die Welt "Az EU rugalmatlan és doktriner" címmel közölte az interjút, a másik lap pedig Nem vagyunk helyes fiúk címmel közölte az anyagot. Orbán Viktor mindkét német interjú szerint hangsúlyozta: a magyar kormány sok mindenben eltér a "régi Nyugat-Európa" megoldásaitól. A Die Welt interjúja szerint Orbán Viktor elmondta: a kormány új társadalmi-gazdasági modellt épít, és eredményes az EU számára fontos területeken, de közben "állandóan azt kell bizonygatnom, hogy nem vagyok fekete bárány, és tudok késsel-villával enni". A kormányfő az alkotmány legutóbbi módosításáról elmondta: "mi nem akartuk az alaptörvény negyedik módosítását". A módosítás az Ab döntésének következtében vált szükségessé, és volt még néhány tisztázatlan kérdés, így végül "a szokásosnál nagyobb módosító csomag jött létre" - fejtette ki. Mindkét interjú szerint hangsúlyozta a kormányfő egyebek között azt, hogy a negyedik módosítása nem érinti jelentősen az Alkotmánybíróságot, és bizonyos területeken bővíti az intézmény jogkörét.



További cikkek a témakörből
A kormány tájékoztatást ad a konvergenciaprogram állásáról
2013-04-16 - 10:24:08
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart ma az Európai Uniónak benyújtandó, aktualizált konvergenciaprogramról
Több ezer beteg panaszkodik
2013-04-16 - 15:15:04
Tizenöt évvel a betegjogi törvény és tizenkét évvel a betegjogi képviselői rendszer felállítása után évente még mindig több ezer panasz érkezik a páciensektől a Betegjogi Központhoz, akik évek óta mindig a nem megfelelő bánásmód, hangnem és az emberi méltóságuk megsértése miatt emelnek szót.
Az alaptörvényhez kapcsolódó módosításokat tárgyal a Ház
2013-04-16 - 10:22:27
Az ülésnap a holokauszt áldozataira történő emlékezéssel kezdődik
Van gyanúsítottja a bostoni merényletnek, nincsenek magyar sérültek
2013-04-16 - 10:08:58
A dzsihadisták remélik, hogy a bostoni robbantás a terroristák műve

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu