Van gyanúsítottja a bostoni merényletnek, nincsenek magyar sérültek
2013-04-16 - 10:08:58

A dzsihadisták remélik, hogy a bostoni robbantás a terroristák műve

A dzsihadisták remélik, hogy a bostoni robbantás a terroristák műve. A New York-i rendőröknek már van egy gyanúsítottjuk, akit jelenleg kórházban ápolnak. Az amerikai nyomozóknak már van egy gyanúsítottjuk: egy 20 év körüli, szaúd-arábiai férfi, akit jelenleg a bostoni kórházban rendőri megfigyelés alatt tartanak – számolt be a New York Post. Az illetőnek komoly égési sérülései vannak. Egyelőre nem tudni, hogy milyen körülmények között került a kórházba, illetve mikor sérült meg: a merényletben, vagy pedig az elfogásakor. A szaúdi férfit két órán belül a robbantás után fogták el. Mint arról beszámoltunk, hárman meghaltak, 144-en megsebesültek, miután helyi idő szerint hétfő kora délután két pokolgép robbant a Boston maratoni célegyenesében. Magyar áldozatról nincs hír, erősítette meg Bencsik Zita, a New York-i magyar főkonzulátus vezető konzulja. A futóversenyen négy magyar résztvevő – két New Jersey-i, egy budapesti és egy kecskeméti lakos – indult. Mindnyájan célba értek, az utolsó közülük mintegy 20 perccel a robbanások előtt futott be. Az áldozatok között egy 8 éves kisfiú is van. Az Egyesült Államok ki fogja deríteni, hogy ki és miért tette ezt, és felelősségre fogja ezért vonni - jelentette ki a bostoni robbantásokkal kapcsolatban Barack Obama amerikai elnök. A televíziók által élőben közvetített rövid beszéde folyamán mindvégig kerülte a "terrortámadás" kifejezés használatát. Az FBI szerint azonban terrortámadás történt. A terrorista honlapokon megjelent közleményeket folyamatosan tanulmányozó központ jelentése szerint az egyik dzsihádista fórumon több mint egy hete egy szélsőséges fórumtag egy dzsihadista illető bejelentéséről posztolt. Mint írta, a terrorista egy amerikai merényletre készült, ám az illetőt a többi fórumtag arra figyelmeztette, hogy ne keltsen ekkora publicitást egy készülő merényletnek. A bostoni robbantás híre a dzsihádista fórumokon is végigsöpört; a fórumtagok olyan véres fotókat osztottak meg egymással, amelyen jól látszanak a sebesültek. Elővigyázatosságból New Yorkban, Los Angelesben és San Franciscóban is megszigorították az óvintézkedéseket.



További cikkek a témakörből
Az alaptörvényhez kapcsolódó módosításokat tárgyal a Ház
2013-04-16 - 10:22:27
Az ülésnap a holokauszt áldozataira történő emlékezéssel kezdődik
Orbán Viktor két német lapnak is interjút adott
2013-04-16 - 10:23:29
Az alaptörvény negyedik módosítása nem érint lényeges kérdéseket, és nem szűkíti, hanem bővíti az Alkotmánybíróság jogkörét - mondta Orbán Viktor 
Az ombudsman szerint hiányos volt a felkészítés
2013-04-15 - 17:37:04
Kezdeményezte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójánál, hogy tekintse át a lakosságriasztási rendszer hatékonyságát, valamint fektessen nagyobb hangsúlyt arra, hogy felkészítsék a lakosságot a rendkívüli időjárási körülmények miatt kialakuló katasztrófahelyzetekre.
Minden egyes tanuló beiskolázása meg lesz oldva
2013-04-15 - 11:19:06
Minden egyes tanuló elhelyezése meg lesz oldva, nem újdonság, hogy vannak olyan iskolák, körzetek, ahová többen szeretnék járatni a gyermeküket, ez korábban, az önkormányzati fenntartási rendszerben is így volt

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu