Beiskolázás: április végéig minden elsősnek lesz helye
2013-04-14 - 10:19:29

- Április 30-ig megtörténik minden elsős osztályba sorolása, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ valamennyi tanköteles tanuló körzeten belüli elhelyezéséről gondoskodik - mondta Marekné Pintér Aranka, a Klik vezetője az MTI-nek

A Klik vezetője kifejtette: korábban az önkormányzatok hasonló módon, a jelentkezések és beiratkozások után helyezték el a gyerekeket. Ennek megfelelően indít fenntartó osztályokat, határozza meg a létszámokat - mondta, hozzátéve: változás csak annyiban történt, hogy az idén azonnal nyilvánosságra hozták a beiratkozási adatokat. A Kliknek, mint fenntartónak ugyanaz a feladata, mint eddig az önkormányzatoknak volt, hogy gondoskodjon minden tanköteles korú gyermek elhelyezéséről. A létszám valóban nőtt, ami abból adódik, hogy hatéves korral kezdődik majd az iskolába lépés, és a tavalyról visszatartott hétévesek is megjelennek a rendszerben - jelezte. Marekné Pintér Aranka hozzátette: a fenntartói szándék, ahogy korábban is, most is ugyanaz, azaz létszámhoz igazított osztályok indításával operálnak. Ugyanakkor míg korábban a fenntartónak lehetősége volt eltérni a maximális osztálylétszámtól, amivel a fenntartók jellemzően éltek is, addig az új köznevelési törvény ezt a passzust nem tartalmazza. Ennek módosítása, egyéni képviselői indítványként már a parlament előtt van - hangsúlyozta. Kitért arra is: ez a módosítás sem azt a célt szolgálja, hogy zsúfoltság legyen, hanem azt, hogy megmaradjon a fenntartók számára az eddigi gyakorlat.

Megjegyezte: minden tanuló osztályba sorolásának április 30-ig meg kell történnie, és a szülők eddig az időpontig határozatot kapnak, hogy gyermekük felvételt nyert-e az általuk megjelölt helyre. Ha a megjelölt hely nem a körzetes kötelező beiskolázást biztosító intézmény, akkor adott körzetben kell megtalálni az elhelyezést. Ez sem újdonság azonban, hiszen évek óta vannak olyan iskolák, ahová többszörös a túljelentkezés - mondta a Klik vezetője, aki megerősítette: mindenkinek meg fogják találni a helyét.



További cikkek a témakörből
Orbán Viktor Spanyolországba látogat
2013-04-15 - 11:13:49
Spanyolországba látogat ma Orbán Viktor miniszterelnök
Lesz még rezsicsökkentés
2013-04-15 - 11:16:15
Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e, hogy ingyenessé teszik, úgy válaszolt, hogy ez sincs kizárva
Hétfőtől indul a vízfogyasztást népszerűsítő általános iskolai kampány
2013-04-14 - 09:10:28
Hétfőtől indul és egy héten át tart az általános iskolák számára meghirdetett vízfogyasztást népszerűsítő program. Az OÉTI programjában tavaly összesen 110 oktatási intézmény 30 ezer tanulója vett részt, míg az idei programhoz már 135 oktatási intézmény 41 ezer iskolása és óvodása csatlakozott.
Fazekas Sándor: a hungarikumok a nemzeti egység megjelenítői
2013-04-14 - 09:06:43
A hungarikumok a nemzeti egység megjelenítői, és fontos, hogy átérezzük értékeink jelentőségét - hangoztatta Fazekas Sándor (Fidesz) vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke az Országházban tartott hungarikumnapon

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu