Fazekas Sándor: a hungarikumok a nemzeti egység megjelenítői
2013-04-14 - 09:06:43

A hungarikumok a nemzeti egység megjelenítői, és fontos, hogy átérezzük értékeink jelentőségét - hangoztatta Fazekas Sándor (Fidesz) vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke az Országházban tartott hungarikumnapon

A vidékfejlesztési miniszter emlékeztetett: az Országgyűlés több mint egy éve, április 2-án ellenszavazat nélkül fogadta el a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényt. A tárcavezető a jogszabályt mérföldkőnek nevezte a magyar értékek védelme területén, ugyanis széles körű lehetőséget teremt a magyarság által létrehozott, a nemzet számára fontos anyagi és szellemi értékek felkutatásához, összegyűjtéséhez és regisztrációjához. A törvényben megalkották a Magyar Értéktár fogalmát, amelyet Fazekas Sándor a hungarikummá váláshoz vezető út előszobájának nevezett. A hungarikumtörvény eleget tesz annak az alapvető célkitűzésnek, hogy egyszerre érvényesüljön a magyarság egészére kiterjedő társadalmi önszerveződés, valamint az egységes szellemiséget közvetítő kulturális javak védelmezése. Utalt arra is, hogy a kormány elfogadta a hungarikum törvény végrehajtási rendeletét, amelynek révén - jogilag szabályozott keretek között - megkezdődhet a magyarság számára fontos értékek szervezett gyűjtése. Ezeknek a javaknak a felkutatása nemzetstratégiai érdek, az egyik legfontosabb feladat - jelentette ki. Rámutatott arra: a Magyar Értéktár összeállításához pedig összmagyar gyűjtőmozgalom szükséges. Ezt felismerve egy többlépcsős, piramiselvű rendszert alakítottak ki, amely nagy mértékben támaszkodik majd azokra a közösségekre, amelyek értékrendjében kiemelt helyet foglal el a kultúra és a nemzet. A rendezvényen a jelenlévők megismerkedhettek többek között a táncházmozgalom, az Aggteleki Cseppkőbarlang, a pécsi őskeresztény temető, továbbá a fővárosi Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út, de a pannonhalmi bencés főapátság és természeti környezete, valamint a busójárás, a herendi porcelán és a törkölypálinka értékeivel.(MTI)



További cikkek a témakörből
Hétfőtől indul a vízfogyasztást népszerűsítő általános iskolai kampány
2013-04-14 - 09:10:28
Hétfőtől indul és egy héten át tart az általános iskolák számára meghirdetett vízfogyasztást népszerűsítő program. Az OÉTI programjában tavaly összesen 110 oktatási intézmény 30 ezer tanulója vett részt, míg az idei programhoz már 135 oktatási intézmény 41 ezer iskolása és óvodása csatlakozott.
Beiskolázás: április végéig minden elsősnek lesz helye
2013-04-14 - 10:19:29
- Április 30-ig megtörténik minden elsős osztályba sorolása, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ valamennyi tanköteles tanuló körzeten belüli elhelyezéséről gondoskodik - mondta Marekné Pintér Aranka, a Klik vezetője az MTI-nek
A rezsicsökkentés folytatása tovább mérsékelheti az inflációt, legalább 3%-kal nőhet a nyugdíjak vásárlóértéke
2013-04-12 - 16:14:58
A rezsicsökkentés második lépése, a szemétszállítási, valamint a víz- és csatornadíjak július 1-jei csökkentése tovább mérsékelheti az inflációt, amelynek mértéke így akár két százalék alá is eshet az idei évben
Májusban ismét Országos Rajzfilmünnep lesz
2013-04-12 - 10:41:23
A május 12-i programsorozathoz idén 37 város csatlakozott mintegy hetven helyszínnel. Köztük van Debrecen is.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu