Lesz helye minden első osztályos gyermeknek 2013-04-10 - 10:16:41
| A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a beiratkozás lezárása után összesíti
majd az adatokat
Lesz helye minden első
osztályos gyermeknek. A köznevelési államtitkárság közleményében azt írta: a
tankötelesség szabályainak változása nem okoz kezelhetetlen növekedést az elsősök
számában. A hatályos törvény azt tartalmazza ugyanis, hogy a gyermek abban az
évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, de legkésőbb
az azt követő évben - tankötelessé válik. Elsősorban a fővárosból és az
agglomerációból érkezett jelzés, hogy problémát okoz az általános iskolákban a
túljelentkezés, nincs elegendő hely. Ennek oka, hogy sok szülő szívesen
tartotta vissza gyermekét hétéves koráig az óvodában, ugyanakkor új törvényi
szabályozásként belép a hatéves kortól való iskolába lépés kötelezettsége.
Ezért tapasztalható az elsőévesek számában növekedés. A tényleges iskolakezdésnél nem
az életkor, hanem az iskolaérettség a meghatározó, így az óvoda vezetője vagy a
vizsgálatot végző szakértői bizottság javaslatára a gyerekek óvodai nevelésének
ideje egy, kivételes esetekben két évvel meghosszabbítható. Az iskolaérettségi
vizsgálat szigorú szakmai protokoll szerint zajlik, a sajtóban megjelent
állításokkal ellentétben kizárólag a gyermek érdekeit szolgálja. Egy
iskolaérett gyermek számára ugyanis az óvodai idő meghosszabbítása legalább
annyira káros, mint az idő előtti iskolakezdés. A cél, hogy a gyermek a
fejlődésének leginkább megfelelő közegbe kerüljön - írták. Mivel a felvételkor a
körzetben élő gyerekek elsőbbséget élveznek, az oktatásirányítás előtt nem
ismeretlen az a "kreatív gyakorlat", amikor is más kerületekben,
településen élő családok a kiszemelt iskola körzetébe jelentik be gyermeküket.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a beiratkozás lezárása után összesíti
majd az adatokat, és jelzi az államnak, valamint a működtetésért felelős
önkormányzatoknak az esetleges férőhelyhiányt, hogy orvoslására közösen
keressenek megoldást.
|
|