Ismételten elfogadhatja a parlament a választási eljárási törvényt
2013-04-08 - 09:45:21

A Ház ülése a megszokott időben, 13 órakor kezdődik

Az Országgyűlés mai ülésén újra elfogadhatja az Alkotmánybíróság által korábban részben alaptörvény-ellenesnek nyilvánított, és a köztársasági elnök által visszaküldött választási eljárásról szóló törvényt. Határozathozatal lesz a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosításáról, amely elsősorban a kormánytisztviselői karra vonatkozó szabályokat egészíti ki a megalakulását követően felmerült gyakorlati tapasztalatok nyomán. Emellett a képviselők dönthetnek arról is, hogy kizárhatók legyenek a közfoglalkoztatásból a gyermekeik iskoláztatásáról, illetve lakókörnyezetükről nem gondoskodók. Ez Pintér Sándor belügyminiszter javaslata: eszerint három hónapra kizárná a közfoglalkoztatásból azokat az álláskeresőket, akik nem teljesítik a gyermekük tankötelezettségével kapcsolatos feladataikat, vagy nem tartják rendben lakókörnyezetüket. A Ház ülése a megszokott időben, 13 órakor kezdődik.



További cikkek a témakörből
Országos pálinkarazziába kezdett a NAV
2013-04-08 - 09:49:11
Tavaly tavasszal és ősszel volt átfogó ellenőrzés, akkor az esetek 30%-ában állapítottak meg szabályszegést
Pünkösd miatt május 21. az szja-bevallás határideje
2013-04-08 - 14:28:13
Az adóhatóság ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a sorban állás elkerülése érdekében nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bevallás kitöltését és benyújtását.
Árvíz - Több mint 2500 kilométeren van készültség
2013-04-07 - 11:17:56
 A Tiszán, a Lónyay-főcsatorna alsó szakaszán, a Sajón, a Zagyván és a Rábán összesen 1 226 kilométeren első-, a Tiszán, a Túron, a főcsatorna felső szakaszán, a Bodrogon, a Zagyván, a Berettyón, a Hármas-Körösön, valamint az Ipolyon másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
Orosz ellenőrök megfigyelő repüléseket hajtanak végre Magyarországon
2013-04-07 - 09:16:09
A repülések célja, a bizalom, a biztonság és a stabilitás erősítése.A Nyitott Égbolt Szerződés alapján orosz ellenőrök megfigyelő repüléseket hajtanak végre mától szombatig Magyarország és Románia felett, illetve ugyanebben az időszakban francia és amerikai ellenőrök Oroszország légterében végeznek megfigyelő repüléseket

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu