Jövőre egymilliárd forintra nő a polgárőrség támogatása
2013-03-24 - 08:45:20

A jövő évben egymilliárd forintra nő a polgárőrség éves támogatása a mostani 750 millióról – közölte Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Polgárőr Szövetség budapesti rendezvényén

A jövő évben egymilliárd forintra nő a polgárőrség éves támogatása a mostani 750 millióról – közölte Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Polgárőr Szövetség budapesti rendezvényén. A tanácskozást annak kapcsán hívták össze, hogy bűnmegelőzési mintaprogram indul száz településen. Pintér Sándor arról is beszélt, hogy bővíteni kell az "egy iskola egy rendőr" programot, amely jelenleg sok esetben a gyerekek biztonságos közlekedésének segítését jelenti. Ahol a polgármester és az iskolaigazgató kéri, ott legyen rendőr az iskolán belül is a rend fenntartására, és azért, hogy megakadályozza az iskolán belüli kábítószer-fogyasztást. Ennek előkészületeit a Belügyminisztérium már megtette – fűzte hozzá. Azokon a területeken, ahol elöregedett a lakosság, és sok idős ember él egyedül, szeretnének pánikriasztó rendszert kiépíteni, hogy veszély esetén a polgárőrök vagy a rendőrök rövid időn belül a helyszínen legyenek - mondta.



További cikkek a témakörből
Megszúrta iskolatársát egy mátészalkai diák
2013-03-24 - 08:46:02
Megszúrta iskolatársát egy 16 éves mátészalkai diák, a fiú ellen emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt indult nyomozás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Június közepén fejeződik be a záhonyi határátkelő felújítása
2013-03-24 - 08:46:52
Június közepén fejeződnek be a tervek szerint a záhonyi magyar-ukrán közúti határátkelőhelyen március elején elkezdett felújítási munkálatok. A határállomáson a felújítás miatt torlódások alakulhatnak ki - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője pénteken az MTI-vel.
Jóvá lehet íratni a hóhelyzet alatti hívásokat
2013-03-22 - 15:42:17
A három legnagyobb hazai mobilszolgáltató már korábban, még a március 15-én kialakult extrém hóhelyzet idején jelezte, hogy a hívásdíjak jóváírásával kedvez ügyfeleinek.
Zártkapus meccsen törhetnénk meg a 32 éves átkot
2013-03-22 - 15:39:53
A 32 éve tartó nyeretlenség megszakítása és a jövő évi brazíliai világbajnokságra való kijutás szempontjából fontos három pont megszerzése a tétje a Puskás Ferenc Stadionban ma este sorra kerülő Magyarország-Románia labdarúgó vb-selejtezőnek.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu