Zártkapus meccsen törhetnénk meg a 32 éves átkot
2013-03-22 - 15:39:53

A 32 éve tartó nyeretlenség megszakítása és a jövő évi brazíliai világbajnokságra való kijutás szempontjából fontos három pont megszerzése a tétje a Puskás Ferenc Stadionban ma este sorra kerülő Magyarország-Románia labdarúgó vb-selejtezőnek.

A 32 éve tartó nyeretlenség megszakítása és a jövő évi brazíliai világbajnokságra való kijutás szempontjából fontos három pont megszerzése a tétje a Puskás Ferenc Stadionban ma este sorra kerülő Magyarország-Románia labdarúgó vb-selejtezőnek.   A 20 óra 30- kor kezdődő összecsapásra zárt kapuk mögött kerül sor, miután a nemzetközi szövetség ezzel a büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget az Izrael elleni, augusztusi barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt.   A magyar-román találkozón ennél fogva nem lesznek szurkolók a stadionban, a hazai csapat játékosai ugyanakkor többször kijelentették már, hogy igyekeznek függetleníteni magukat a körülményektől, s csak a győzelemre összpontosítanak.  Egervári Sándor szövetségi kapitány kiemelte, az összecsapás nemcsak azért fontos, mert a selejtezősorozat két olyan csapata találkozik egymással, amely a második, pótselejtezőt érő helyért küzd, hanem azért is, mert a magyar-román párharcnak komoly hagyománya van.  A szakvezető hozzátette, látja a játékosokon az elszántságot, ezért nagyon bizakodó.A csapat jövő kedden Törökországban lép pályára. A törökök pénteken Andorrában vendégeskednek, míg a D csoport harmadik pénteki meccsén a hollandok fogadják az észteket.



További cikkek a témakörből
Jóvá lehet íratni a hóhelyzet alatti hívásokat
2013-03-22 - 15:42:17
A három legnagyobb hazai mobilszolgáltató már korábban, még a március 15-én kialakult extrém hóhelyzet idején jelezte, hogy a hívásdíjak jóváírásával kedvez ügyfeleinek.
Jövőre egymilliárd forintra nő a polgárőrség támogatása
2013-03-24 - 08:45:20
A jövő évben egymilliárd forintra nő a polgárőrség éves támogatása a mostani 750 millióról – közölte Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Polgárőr Szövetség budapesti rendezvényén
Elszabadult egy cirkuszi elefánt Zalaegerszegen
2013-03-21 - 18:57:08
Elszabadult a sátorból egy cirkuszi elefánt ma délután Zalaegerszegen. A rendőrség vizsgálja, történt-e szabálysértés.
A magyar válogatott készen áll a bravúrra
2013-03-21 - 18:35:29
Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott készen áll akár a bravúrra is a románok elleni holnapi budapesti világbajnoki selejtezőn.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu