A konklávé Jorge Mario Bergoglio
argentin bíborost választotta meg a római katolikus egyház új vezetőjének
Megválasztották az új pápát: tegnap
este 19 óra 6 perckor szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, s
megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai. A konklávé Jorge Mario Bergoglio
argentin bíborost választotta meg a római katolikus egyház új vezetőjének. A
266. pápa a Ferenc nevet választotta, így I. Ferenc néven foglalja el Szent
Péter trónját.
Erdő Péter esztergom-budapesti
érsek értékelése szerint máris példát mutatott híveinek az új katolikus
egyházfő. A vatikáni Szent Péter téren a magyar bíboros Ferenc pápának a
bazilika lodzsáján való bemutatkozása után nyilatkozott az MTI-nek. Mint
mondta, az új egyházfő "máris példát mutatott azzal, hogy egyszerű fehér
reverendában jelent meg, és kedves, közvetlen stílusban szólt a hívőkhöz".
Az új pápa ma 17 órakor misét
pontifikál a Sixtus-kápolnában a bíborosokkal. Holnap 11 órakor a
Kelemen-teremben audiencián fogadja az őt megválasztó bíborosokat és a nem
pápaválasztó bíborosokat is. Szombaton 11 órakor I. Ferenc a sajtó képviselőit
fogadja a vatikáni audiencia teremben. Ezt a bejelentést az újságírók kitörő
tapssal fogadták. I. Ferenc pápa
vasárnap délben úrangyala imádságot mond a Szent Péter téren. I. Ferenc
beiktatási szertartását március 19-én tartják.