A végrehajtók csak abban az
esetben állhatnak el a végzés foganatosításától, ha erre külön bírói végzés
érkezik, amely mentesíti az adóst a végrehajtási eljárás lefolytatása alól
Mivel kormányzati döntés nem
született a meghosszabbításáról, megkezdődött a jogerőre emelkedett bírósági
döntések végrehajtása. Az idén háromszáznál kevesebb kilakoltatásra lehet
számítani - közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara. A kilakoltatási
moratórium a három téli hónapra vonatkozik, március 1-jétől november 30-ig
végrehajtják a jogerős bírósági ítéleteket, és ha a bíróság egyértelműen a
kilakoltatás mellett foglal állást, akkor kilakoltatják az adósokat - olvasható
a kamara közleményében, amely kitér arra is, hogy a kilakoltatások ügyében
eljáró végrehajtóknak nincs joguk mérlegelni az ügyek hátterét. A végrehajtók csak abban az
esetben állhatnak el a végzés foganatosításától, ha erre külön bírói végzés
érkezik, amely mentesíti az adóst a végrehajtási eljárás lefolytatása alól. Az
adósok az ügyükben eljáró bíróságnál kezdeményezhetik a végrehajtás
felfüggesztését, ha megfelelő dokumentációkkal igazolni tudják, hogy az eljárás
során nem sújtották őket rendbírsággal, és van olyan méltányossági körülmény,
amely okot ad a végrehajtás felfüggesztésére.
A Magyar Bírósági Végrehajtói
Kamara statisztikái szerint tavaly az ingatlanárveréseket követő kilakoltatások
száma 250 alatt maradt. Várhatóan a moratórium végeztével sem emelkedik meg
ugrásszerűen a kilakoltatások száma. Az előzetes statisztikai adatok szerint a
korábbi évekhez hasonlóan az idén is várhatóan háromszáz alatt marad a
kilakoltatások száma. Ez előreláthatólag tízszázalékos emelkedést jelent az
elmúlt évi számokhoz képest, összhangban a beérkezett ügyek számának
tízszázalékos növekedésével.