Növelni kell az árfolyamgátba belépők számát
2013-03-08 - 09:53:27

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete három pontból álló javaslatcsomagot juttatott el a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz az árfolyamgát konstrukció vonzóbbá tételére

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete három pontból álló javaslatcsomagot juttatott el a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz az árfolyamgát konstrukció vonzóbbá tételére. Egyes becslések arról szóltak korábban, hogy az érintett kör 70-90%-a beléphet az árfolyamgátba, tavaly év végéig közel 120 ezren csatlakoztak, ez mintegy 30%-ot jelent. Mivel a végtörlesztést további 170 ezer ember vette igénybe, továbbá havonta 15 ezren csatlakoznak a rendszerhez, így egy hasonló szám jön ki. A felügyelet szerint az árfolyamgát egy jó lehetőség a lakosságnak, az államnak és a bankoknak is, ezért további ügyfeleket kellene bevonni a körbe – fogalmazott Binder István, a felügyelet szóvivője. Hozzátette: tavaly körülbelül 5 milliárd forintnyi kamat elengedése történt meg, melynek felét az állam vállalta át. A rendszer tehát működik, mintegy 120 ezer ember pedig élvezi már a hasznát – fogalmazott. A szóvivő leszögezte, hogy a felügyelet javaslata nem a legnehezebb helyzetben lévő, 90 napon túli adósok helyzetét segítené, hanem a legnagyobb, devizalapú jelzáloghiteles ügyfélkörét, ez körülbelül 440 ezer embert jelent. A javaslatuk alapján korlátlan időre ki kellene tolni az árfolyamgát igénybevételének határidejét. Szerinte erre azért van szükség, mert jelenleg 11-12 év a jelzáloghitelek átlagos futamideje, a következő néhány évben viszont bárki kerülhet nehéz helyzetbe. A következő passzus szerint valamennyi belépő adósnak 60 hónapig járna az árfolyamgát védelme. Ez azért kell, mert a jelenlegi szabály szerint 2017 közepéig adott a lehetőség, viszont aki az utóbbi időszakban csatlakozott, vagy márciusban teszi majd meg, az rövidebb futamidőhöz, közel 50 hónapnyi árfolyamrögzítéshez jutna csak. A javaslat bevezetésével viszont senki nem kerülhetne rosszabb helyzetbe. Az indítvány utolsó pontja alapján egy adós több alkalommal is csatlakozhatna a konstrukcióhoz. Ezt akkor tehetné meg, ha már teljes egészében törlesztette a gyűjtőszámla-hitelét.



További cikkek a témakörből
Véget ért a kilakoltatási moratórium
2013-03-08 - 09:55:27
A végrehajtók csak abban az esetben állhatnak el a végzés foganatosításától, ha erre külön bírói végzés érkezik, amely mentesíti az adóst a végrehajtási eljárás lefolytatása alól
Emelni kell a helyi élelmiszerek arányát a közétkeztetésben
2013-03-08 - 13:05:09
Az elmúlt három évben megduplázódott a helyi értékesítésből és biotermesztésből származó élelmiszerek aránya a magyar piacon
Csökkenhet a bankkártyás fizetés jutaléka
2013-03-08 - 09:49:09
A kártyatársaságok eltérően értékelik a kormány tervezetét
Csökkenhet a bankkártyás fizetés jutaléka
2013-03-07 - 16:18:36
A kormány szerint túl magas a magyarországi bankkártyás tranzakciók után fizetendő jutalék

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu