Felére csökkenhet az OKJ-s tanfolyamokra jelentkezők száma
2013-03-05 - 09:28:52

Felére csökkenhet az OKJ-s tanfolyamokra jelentkezők száma szeptembertől

Felére csökkenhet az OKJ-s tanfolyamokra jelentkezők száma szeptembertől – erre számítanak az eduline által megkérdezett felnőttképzési szakértők. Az új képzési jegyzék miatt drágábbak és hosszabbak lesznek a tanfolyamok. Eddig az iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában induló képzéseken nem állapítottak meg minimális óraszámot, az új OKJ azonban változtat ezen: a tanfolyamok óraszámának el kell érnie az iskolarendszerű képzések óraszámának 40-60%-át, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint „csak így lehet kiszűrni annak a lehetőségét, hogy gyorstalpaló tanfolyamokon, szakmailag vállalhatatlanul alacsony időtartamú képzéseken jussanak az emberek bizonyítványhoz”. Az óraszámmal párhuzamosan a tanfolyami díjak is emelkednek majd. Pénzügyi és számviteli ügyintézői képesítést eddig például 200-300 óra alatt lehetett szerezni, szeptembertől ugyanehhez 960-1440 órán kell majd részt venni, így a jelenlegi 60-80 ezer forintos díj is duplájára, háromszorosára emelkedhet. A képzések száma is változik: az új jegyzékben 1300 helyett 638 szakképesítés szerepel. Azokat a szakképesítéseket is megszüntetik, amelyekre az elmúlt időszakban nem mutatkozott munkaerő-piaci kereslet: kikerült például az új OKJ-ból a társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadói képzés.



További cikkek a témakörből
Az idén több probléma lesz országban az aflatoxinnal
2013-03-05 - 09:46:38
A szaktárca ezért segítséget nyújt a gazdálkodóknak abban, hogy az esetlegesen penészes takarmánytételeiket le tudják cserélni
Másodszor módosult a költségvetés az E.ON-üzlet miatt
2013-03-05 - 10:44:00
Három hét elteltével újból módosította a parlament az idei költségvetést
Több, mint 2400 nyugdíjas korú maradna a közszférában
2013-03-05 - 09:25:06
A köznevelés területén 860, az egészségügyben dolgozók közül pedig több mint 1500-an jelezték, hogy a nyugdíjkorhatár után is meg kívánják őrizni munkájukat
Milyet, hol, honnan?
2013-03-05 - 09:24:00
Március 10-e után hozzák nyilvánosságra, hogy milyen új pénztárgépeket szerezhetnek be a kereskedők

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu