Kár volt félni a vendéglátosóknak a cigaretta kitiltásától
2013-02-08 - 10:35:31

A kezdeti félelmekkel ellentétben a dohányzás elleni szigorítás nemhogy csökkentette a vendéglátóhelyek forgalmát, hanem növelte. Ma már olyanok is bemennek fogyasztani ezekre a helyekre, akiket korábban elriasztott a sűrű füst.

A helyettes országos tiszti főorvos szerint a kezdeti félelmekkel ellentétben a dohányzás elleni szigorítás nemhogy csökkentette a vendéglátóhelyek forgalmát, hanem növelte.   Ennek oka Szabó Enikő szerint, hogy ma már olyanok is bemennek fogyasztani ezekre a helyekre, akiket korábban elriasztott a sűrű füst.  Több mint 56 ezer ellenőrzés és több mint 12 millió forint bírság a nemdohányzók védelméről szóló törvény betartatását célzó ellenőrzések egy éves eredménye. A szigorítás alapján zárt térben nem lehet dohányzóhelyet kijelölni és a közintézmények öt méteres körzetében sem lehet rágyújtani, egészségügyi intézmény esetében pedig az udvaron, belső nyitott területeken sem.  Szabó Enikő, a népegészségügyi szervezet munkatársa szerint az eddigi tapasztalataik azt mutatják, hogy a jogszabály jó, az akcióellenőrzéseket azért is érdemes időnként elrendelni, hogy felhívják a figyelmet a füstmentesség követelményére.  Nem egy oktatási intézményből érkezett olyan visszajelzés, hogy a dohányzó tanárok fele leszokott a cigarettáról, és akad olyan óvoda is, ahol kampány indult a teljes füstmentességért, vagyis, hogy egyetlen munkatárs se gyújtson rá többet.



További cikkek a témakörből
Tízezreket spóroltak az árfolyamgátasok
2013-02-08 - 16:20:33
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének legfrissebb adatai szerint csak átlagos emelkedést mutatott az árfolyamgátas gyűjtőszámlahitelek száma decemberben
Kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka
2013-02-11 - 09:23:50
A kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés mai ülése
Akár tantárgy is lehetne a kertészkedés, gazdálkodás
2013-02-08 - 10:14:17
Hogy miről is szól a tanyapedagógiai program és egyáltalán miért is van erre szükség, arról az országos vezetőjét, Makra Mártát kérdeztem…
Egész éjszaka vitatkoztak az Európai Unió költségvetéséről
2013-02-08 - 08:17:41
 Annyit tudni, hogy most először az EU történelmében jelentősen csökken az összeg.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu