Veszélyes mellékhatásra figyelmeztetnek: a gyógyszert nem vonják ki
2013-02-04 - 11:30:10

Franciaországban már kivonták a forgalomból azt a szert, amelyről év végén derült ki, hogy agyvérzést és trombózist okozhatnak

Franciaországban már kivonták a forgalomból azt a szert, amelyről év végén derült ki, hogy agyvérzést és trombózist okozhatnak. A szert elsősorban aknés kezelésekre találták ki, ám mivel tartalmaz ösztrogént is, ezért fogamzásgátlóként is használható, ennek következtében előfordulhat, hogy növeli a kockázatát a mélyvénás trombózis kialakulásának. A Diane 35 nevű gyógyszert tavaly több százezer francia nő szedte fogamzásgátlóként is, mivel azonban az elmúlt 25 évben már négyen haltak meg a tablettáktól, a francia gyógyszerfelügyelet néhány napja bejelentette, kivonják a forgalomból a káros mellékhatású gyógyszert. A felfüggesztés három hónap múlva lép érvénybe. A szert Magyarországon is lehet kapni. Itthon évente 20-25 ezer nő szedi, de kizárólag a problémás bőr kezelésére írhatják fel ezt a típusú gyógyszert. "A beteget részletesen ki kell vizsgálni, és csak akkor lehet felírni, de hangsúlyozom, ez a gyógyszer terápiás célra szolgál, önmagában a fogamzás megelőzésére nem alkalmazható hazánkban" – mondta Tóth Zoltán, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának igazgatója. Az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél azt mondják, egyelőre nem szükséges kivonni a terméket Magyarországról, de arra ők is felhívják a figyelmet, hogy senki se használja fogamzásgátlóként, bármilyen mellékhatást esetén pedig azonnal orvoshoz kell fordulni.



További cikkek a témakörből
Újabb benzináremelés jöhet
2013-02-04 - 11:31:09
Ezen a héten ismét drágulhat az üzemanyag, de csak a benzin
A fenntarthatóság érdekében támogatást kapnak a tanyák
2013-02-04 - 16:08:01
Az Európai Unió következő költségvetési ciklusában nem csökken az agrártámogatás, de inkább a fenntarthatóságra irányul, a magyar tanyák is ezért juthatnak támogatáshoz.
Keresik az ország legjobb matematika- és fizikatanárait
2013-02-01 - 15:06:22
Az ajánlásokat április 15-ig várják
Még két hétig kérhető a NAV által készített adóbevallás
2013-02-01 - 12:30:54
Február 15-ig választhatják az adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített adóbevallást az adózók

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu